Tavaly ragadtam először futócipőt, néhány hónappal azután, hogy elkezdtem futni - ennyi idő alatt futottam szét az addig használt (nem futó)cipőt, pedig ekkor még csak 5-10 km-es heteim voltak :-) (heti egyetlen futással :D).
A futást hamar megszerettem, szenvedélyemmé vált, mostanra függő lettem. Nem fogyás, vagy egészségesebb életmód reményében kezdtem el, efféle célok azóta sem motiválnak. (Inkább fordítva: fogyok, hogy gyorsabban futhassak. ;-))
Ezen kívül a futásnak köszönhetem azt is, hogy megismertelek Benneteket!
Már tavaly elhatároztam, hogy idén én maratont fogok futni, időtervem is volt egyből: 3:20-3:30. Hogy miért? Nyári futásaimnál a 4:45-5:00 tempót nagyon kellemesnek éreztem, és úgy gondoltam: "ilyen tempóban bármeddig elfutnék". Persze tudtam, hogy ez így nem igaz (akkoriban 7200 métereket futottam... ;-)), de úgy éreztem, ilyen tempóban biztosan jó érzés lehet maratoni távot teljesíteni megfelelő felkészülés után. Racionális gondolatok, igaz? :D
Hogyan lehet 3:20-as maratont futni? 1:37-re futom az első felét, és 1:43-ra a másodikat. De én ekkor még csak 1:43-as félmaratont tudtam futni, igaz azt (lényegében) edzések nélkül sikerült, a siófoki hóviharban. :-) De nem aggódtam, mert tudtam, idén már edzeni fogok "rendesen". :-) (Tavaly sem lustaságból - pedig lusta vagyok :P - vagy futókedv hiánya miatt edzettem keveset: féltettem a térdeimet, és odafigyeltem nagyon a fokozatos terhelésnövelésre.)
A decemberi Achilles-ín sérülésem után hetekig járni sem tudtam, a rehab futásokat is csak januárban kezdtem el. Két-három hónappal visszavetette fejlődésemet, de nem bánkódtam, legalább ÚJRA FUTHATTAM (ha nem is olyan sebességgel, mint akár legelső futásomnál)! Amíg nem tudtam mozogni, Kevin és Muhari Gábor írásait olvasgattam, pulzusmérőt is vettem. Tervezgettem-tervezgettem, de februárban az alapozást elkezdve hamar kiderült, hogy nem is olyan könnyű eljutni a 100-as hetekig és a heti két hosszúig... Nem csoda, én ezelőtt soha semmit nem sportoltam rendszeresen... csak alkalmanként..., meg fociztam néha... Részben a sérülésem miatti óvatosság, részben siralmas állóképességemen javítandó az év első felében szinte csak alapoztam. Többnyire 150-es pulzuson futottam. Kocogtam. Döcögtem. 140-es pulzuson a BEAC-pályán sétálgató galambok is megelőztek, de nem stresszeltem emiatt. :P
Közben Kevin is ellátott jótanácsokkal (a 150-et is ő javasolta). Mikor azt írta, maratonra készülés közben el kellene jutnom a 2,5 órás hétvégi futásokhoz, egyből 3 órás futásra indultam (és később még párszor megtettem ezt), mert ekkorra a 2,5 óra már nem okozott gondot, motivált voltam, többet akartam teljesíteni. Már ekkor is a lassabb futások mentek nehezebben, úgy tartottam, 30 km-t 3 óra alatt lefutni lényegesen fárasztóbb, mint 2 és fél óra alatt, de mégis lefutottam lassan.
Június végén (vizsgák után) nagy lendülettel kezdtem bele az edzésekbe: 250 km futás két hét alatt, a gyorsítás elkezdése, mellette úszás és bringázás is Nagyatádra készülvén. Nehéz volt betartani, hogy minden 5. nap pihenőnap legyen: elvonási tünetek, sokszor majdnem elmentem hajnali 2-3 körül futni, mert az már a következő nap... :D (Ebben az erős két hétben valahogy így néztek ki az edzéseim távra, tempóra: 16,6 km (6:03), 20,3 km (5:58 ), 32,5 km (5:50), 22,5 km (5:11), pihenőnap, 16 km (4:35), 16 km (4:59), 23,5 km (4:44), 27 km (4:47). És nem fáradtam el! Ekkor tettem le a pulzusmérőt, a gyorsításhoz úgy éreztem - egyelőre - nincs rá szükségem.) Láttam, milyen sokat fejlődtem az alapozás során, pár gyorsabb futás után 7 km-en a 3 perc lassú - 2 perc gyors váltogatós iramjátékkal PB-közeli eredményt futottam, másnap 2 percet javítottam az addigi legjobb eredményemen.
És ekkor: megfájdult a térdem. Nem tudtam, vajon a túl sok, vagy a túl gyors futás a felelős, pihentetés napokig, utána óvatos próbálgatás. Kevés heti km - kímélés.
Augusztus közepén derült ki, hogy nem a futás ártott a térdemnek (csak mikor újból megfájdult, jöttem rá, hogy az ekkor elkezdett mellúszás a felelős, a futáshoz fokozatosan hozzászoktattam a lábaimat, de az úszás újfajta terhelés volt, amit a térdeim nem bírtak).
Mindenesetre emiatt a nem könnyen elmúló sérülés/fájdalom miatt értékeltem át terveimet, többé nem készültem a maratonra, kevés volt még az én futómúltam ahhoz, hogy olyan edzésmunkát végezzek biztonságosan, amilyet maratonhoz kellene. Az elsődleges cél az volt, hogy újra 100%-osak legyenek a térdeim. Az új cél pedig a gyorsulás lett, nem futottam már hosszúkat, de a sebességemen igyekeztem javítani, amennyit csak lehet. És sokat lehetett. :-)
Maratonra persze azért neveztem, ekkor már rég tudtam, hogy a teljesítés nem okozhat gondot. Hajtott a kíváncsiság, meg akartam tapasztalni, milyen! Felkészülés elején (amikor még volt készülés... ;-)) úgy gondoltam, a Szigeten majd kipróbálom előre, milyen, ezt végül azért nem tettem meg, hogy az első igazi maratonom még nagyobb élmény lehessen, akkor teljesítsem először ezt az ismeretlen távot!
És ha lefutom, végre tudok majd mondani egy eredményt, mikor megkérdezik, futottam-e már maratont (miután valaki megtudja rólam, hogy futok, szinte mindig ez az egyik első kérdés, de ezt már minden futó tapasztalta szerintem ;-)). :D
A heti km-átlagom kicsivel 50 km alatti lett idén a maratonig.
Maratoni felkészülésként, próbaként egyetlen edzést végeztem az utóbbi hónapokban: maraton előtt egy héttel kocogtam egy 1:38-as félmaratont (szinte végig 150-es pulzuson - nekem a max pulzusom 208!!). Régen futottam ilyen lassan, de tudnom kellett, hogy alacsony intenzitáson milyen tempóra vagyok képes. Az eredmény nagyon megnyugtató volt: én, aki alacsony intenzitáson borzasztóan lassú voltam (6 perc körüli tempót tudtam ilyen pulzuson), feltehetően nagyrészt a fogyásnak köszönhetően (az állóképesség nem szokott ugrásszerűen megjavulni :P) a kocogó tempómban is óriásit javultam.
Maratoni tervek. A ketyegő ezek szerint bírni fogja jól, csak a lábamból hiányoznak nagyon a hosszú futások, nagyon kevés még a futómúltam. Már a félmaraton is hosszú táv számomra: a lábaimnak, izmaimnak még szoknia kellene az újonnan - a gyorsítás egy-két hónapja alatt - megszerzett gyorsabb tempómat. Konkrét időterv: 4:30-ban kezdek, 10 km-hez 45 perc körül érek, ezután kicsit lassítok, 1:37-re futom a felét (ami meglehetősen laza), onnan pedig meglátom, mi lesz. Várhatóan lassulni fogok, főleg 30 után, de akár már előtte is, mindenesetre 2 órásnál nem valószínű, hogy lassabb lesz a második fele, és ha komolyabb nehézségeim nincsenek, 1:50-be is beférek majd. De az időtervet is felülírhatja a következő elhatározás: érzésre futok. A futás 20-ig legyen nagyon laza, innen 30-ig nem baj, ha már kicsivel kevésbé kényelmes, és azután meglátom, mi marad a végére. Mikor a tésztapartin ezt kifejtettem, azért hozzátettem, hogy "ha egyáltalán marad valami", de AntalAnd rámutatott, hogy túlontúl optimista vagyok: "ha egyáltalán eljutsz addig". :D :D :D Felvetette, hogy talán nem lenne butaság az első felét az iramfutókkal megtenni, és utána meglátom, hogy vagyok - meg is kérdeztem tőlük, mi az időterv, de az 1:42-es első félmaratont túl lassúnak éreztem. Bár nem nekem címezte az írója, de az "Ahhoz, hogy valaki 5 perces tempót fusson az elejétől a végéig, nagy tapasztalat és erőnlét kell." figyelmeztetés is elgondolkodtatott. Nekem tapasztalatom szinte egyáltalán nincsen, erőnlétem is alig, legfeljebb gyorsaságom van, de azzal mit kezdek maratonon? Tényleg ennyire nehéz lenne 3:30-on belül célba érni...?
Kedden még kicsit rohantam az 5 km-es versenyen, de arra azért figyeltem, hogy ne legyen megerőltető, izomfáradtság ne maradjon utána (meg másmilyen se). A szerdai (három részletből álló) 11 km / 43 perc edzés se volt éppen lassú.
Aztán csütörtökön nem futottam, éjszaka már fájt is a torkom nagyon. Mindent megtettem, hogy meggyógyuljak vasárnapig, nem sikerült, szombat este már lázam is volt. Vasárnap reggel megmértem, van-e lázam, szerencsére nem volt (36,0), a torkom persze fájt, de az indulás mellett döntöttem. Többen is mondták, hogy torokgyulladással végülis lehet futni, illetve, hogy lehet csak a para miatt is (erre én is gondoltam). Lázzal nem futottam volna, de így igen, úgy sem terveztem nagy rohanást. Péntekre és szombatra virradó éjszaka nem sokat tudtam aludni a fájó torkom miatt, vasárnap pedig a verseny izgalma vetett ki az ágyból már 5 körül, pedig csak 1-kor feküdtem le aludni.
A VERSENY
Az öltözőknél találkozom többekkel, Csikével arról beszélünk, vajon milyen öltözet lenne ideális.
Rövidnadrág+ujjatlan felső mellett döntök. Közben találkozom egy volt (általános iskolai) osztálytársammal, ő tavaly már futott maratont (3:26), de az ideire készült is, jobbat tervez. 4:20-as tempóban kezd majd. Én ugye 4:30-ban. Csike csodálkozására azért hozzáteszem, hogy nekem ez az a tempó lesz, amiből lassulok, nem pedig, amiből gyorsulok. :-) Nem tudnám én a második felét gyorsabbra futni az első felénél, akármilyen lassan is kezdenék - a lábaim nincsenek felkészülve 42,2 km futásra. Még eszem mazsolát, jól jön majd.
A cipőfűzőmet gondosan megkötöm, hogy aztán később még négyszer-ötször újrakössem, még gondosabban! :-)
9:45 körül elindulunk Csikével a rajthoz, melegíteni. Nem találjuk a "nagy fórumos csapatot", azért néhányakkal találkozunk. De merre van a talipont? Észreveszem, akkor menjünk oda. És itt van Mira! De jó!
Már nincs sok idő hátra, ideje besorolni a rajthoz. Milyen sok helyet hagytak a 3 óra alatt futóknak! Ennyien nem fognak 3 órán belül futni. Összeszedem minden önbizalmam és beállok a 3:00-3:30 zónába. Stvn felismer, és bemutatkozik. A gyors rajtzónákban sok a szabad hely, rajt előtt mindenki előre tömörül. Figyelem, hányan jelentkeznek, mikor az első maratonosokat szólítják. Itt elöl nem sok kezet látok a sajátomon kívül. Remélem, nem álltam túlságosan előre, mindig aggódom, hogy majd feltartok másokat (de az eddigi tapasztalat szerint mindig még előrébb kellett volna állnom, mert engem nem nagyon előznek, én viszont szlalomozom). Hú de jó, mindjárt elrajtolunk! És utána élvezhetem a futást 3-4 órán át! Maratont futhatok, amit annyira vártam, amire annyira kíváncsi voltam! (Azt nem mondhatom, hogy "amire annyit készültem", de ha fizikálisan nem is, úgy éreztem, mentálisan felkészült vagyok.) Visszaszámlálás: 10-9-8-7-6-5-4-3-2-1, induláááás! :D
Az elején kerülgetni kell, de nem sokáig. Lazán futok, és igyekszem nem elfutni az elejét. Jó lenne valami biztos pont, amihez igazodhatok, eléggé hullámzó a mezőny. Meg is találom ezt a pontot: úgy döntök, a volt osztálytársamat követem egy darabig, mondjuk 4-5 km-en keresztül, ő biztosan egyenletes tempót fut, az meg majdnem mindegy, hogy a tempó 4:20-as, vagy 4:30-as, úgyis hamar lassítani fogok és 4:20 is lazán megy. Közben megelőz Krisz, jó tempóban halad.
Frissítést úgy tervezem, hogy mindenütt iszom pár korty izót, vagy vizet, és ahol észreveszem, egy-egy banándarabot is eszem, egészen 30-35-ig. Onnantól már nem eszem, ha nem a túlélésről szól addigra a verseny. ;-)
Figyelem a többi futót, ki hogyan fut. Van, aki már most zihál, biztos, hogy jó lesz ez? Mindegy, én a semmi tapasztalatommal nem szólok bele más futásába. Keresek első maratonos hátsó rajtszámú futókat, nem látok egyet sem. Csak én rohanom el az elejét a kezdők közül? :D De megnyugtatom magam, ez valóban laza tempó. Az osztálytársam futás előtt mondta, hogy ő tavaly nem tette ki az "első maraton"-os hátsó rajtszámot, nem akarta, hogy sokan kioktassák az elején az első maratonhoz képest gyors tempója miatt. Az utolsó km-eken viszont hátsó rajszám nélkül is többen is megkérdezték tőle, hogy első maratonját futja-e (mikor épp gyalogolt). :-) Nem szól rám senki, de nem is lassítanék, legfeljebb, ha olyan mondaná, akit ismerek.
Mennyi lehet a pulzusom? (Pulzusmérőt nem vittem.) 160? Az azért csak nem túl sok. :-) Közben már ott is vagyunk a Dunaparton, szeretek a Duna mellett futni - bár a túlparton szoktam -, valahogy mindkét irányban haladva úgy érzem, lejt. :-))
Az elején egyébként olyan jól sikerült a futásra koncentrálnom, hogy az 1. és a 3. km-tábláról is lemaradtam. Itt is csak páros táblák lennének, mint az éjszakain? :D Azért az 5-öst majd megpróbálom észrevenni, lassan el kellene engedni iramfutómat, hiszen én ~10 mp-cel lassabb km-eket tervezek. Közben a Szigetre érünk, aminek örülök: ismerős, kedves futóterepem. 8 km körül meglátom stvn-t, nála gyorsabban biztosan nem kellene futnom az első felét, így hagyom eltávolodni osztálytársamat és stvn-höz csatlakozom. Az Árpád hídnál már ott is a 10-es tábla! Eddig minden nagyon jól alakult, élvezem a laza, könnyed futást! Nicsak, meglátom a 35-ös táblát, ennyire gondolataimba merültem volna? Talán mégsem. :-) Vajon milyen lesz legközelebb itt futni...?
Tudom, hogy bár stvn felkészülése sem az eredeti tervek szerint alakult, ő nálam mégiscsak felkészültebb, így már ekkor is elgondolkozom azon, vajon meddig kellene vele futnom. Ilyen tempó a feléig biztosan nem okoz gondot, de lehet, hogy 25-ig is mehetnék? Nagy könnyebbség az ő tempójához igazodni, de tudatosítom magamban, hogy oda kell figyelnem nagyon az érzéseimre: ha csak akkor maradok le, amikor már nem is tudnám tartani az ő tempóját, az már túl késő. Akárhogy is, ez most még kellemes tempó, átfutunk a hídon Budára, itt előzzük meg Valit, utána elfutunk az egyetem mellett. De sokszor jöttem ide futva tavassszal! :-) Amióta kímélem a térdem, nem közlekedem futva csupán km-gyűjtő célból, pedig milyen jó is volt az!
A Dombóvári útnál látjuk a szembefutókat: az élmezőnyt, jól tolják nagyon, vajon hány km-t bírnék a tempójukban? :-) Nem sokkal később AntalAndot is meglátom, "hajrá, András!"-t kiáltok neki, remélem sikerül teljesítenie az időtervét. Nem figyeltem, hány 30 km-es futott előtte, így a pillanatnyi helyezését sem tudom, a tempója jónak tűnik, persze pontosan nem tudom megítélni, de úgy gondolom, ő verseny előtt valószínűleg jól mérte fel a saját képességeit és sikerrel jár. A körülmények jók, a széltől eltekinve.
Közben féltávhoz érünk. A félmaraton részidőm - ha csak pár másodperccel is, de - PB, nem baj. Tisztában vagyok vele, hogy a félmaratoni tudásom jóval jobb, mint a jelenlegi PB-m, ami a (még szintén könnyen javítható) 10 km-es időmhöz képest (is) arcpirítóan gyenge. A lényeg: egyáltalán nem ijedek meg a PB részidőtől; nem csak képzelem, ez eddig tényleg könnyű volt, persze a maraton első felének nem is szabad nehéznek lennie. Stvn tanácsokkal is ellát közben, most inkább izót igyak, pohárból hogyan kell inni, ..., az egyéni frissítőjéből is ad. Szerinte megborulás nélkül 3:20-on belül beérhetünk, ez számomra még mindig elképzelhetlen. (Mármint, hogy én is.) Ezt az időt 5 kg-mal kisebb versenysúly, alaposabb felkészülés mellett tartottam csak elérhetőnek. De a 3:30 meglesz, gyorsabban sétálok én annál, hogy ne legyen meg! :D Persze sétálni nagyon nem szeretnék, még soha nem sétáltam versenyen, én futni szeretek, még az is lehet, hogy séta nélküli 3:31-nek jobban örülnék, mint sétálós 3:29-nek.
Fordító után figyelem a mögöttünk érkezőket. Jól mozognak és futóalkatúak, akkor most ügyes vagyok, hogy megelőzöm őket? :D
Később egyre sűrűbb a mezőny, valaki "hajrá Pierre"-t kiált, szia Nelli, hajrá Neked is! Csak nem maratont fut, ennyire nem figyeltem volna a fórumra? Mindenesetre ha maratont fut, akkor jól futja, mert kicsit sem tűnik fáradtnak, persze könnyen lehet, hogy váltózik. Közeledünk a Dunához, és megint egy ismerős alak: szia Pogreg! Te hogy tudsz ennyi helyen ott lenni? Ahogy Márti is... Áhá, látom a biciklidet! :D Bár mindenkit nem fogok felsorolni név szerint (nem is menne), de nagyon köszönöm Nektek a szurkolást, sokat segített! :-)
Egyre erősebb a szél. Naná, szembeszél, de nem baj, dacolunk az elemekkel, legalább egy kis nehezítő körülmény is van, ha már különben ennyire remek futóidőt kaptunk a mai napra! Lassítunk, nehogy a szél túl sokat kivegyen belőlünk. Stvn tempóját próbálom tartani, néha szól, hogy kicsit lassabban, pedig én aztán nem akarok gyorsítani. Telnek-telnek a km-ek és még mindig vele futok, még mindig 5 percesen belüli a tempó (amíg ez így marad, addig aligha fenyeget a 3:30-ból való kicsúszás veszélye :P), és még mindig nem fáradok. 28 km. Itt most már bármikor jöhet a FAL, és mint a tésztapartin az egyik 4:30-as iramfutó (Ispi?) mesélte, hiába érzi valaki rendben magát, 1 km-rel később lehet, hogy már gyalogol.
Eszembe jut Mira maratonja, Ő hozzám hasonlóan kezdő és hozzám hasonlóan gyors. Neki itt kezdődött a nehezebb rész. Lehet, hogy most már kicsit gyorsabb vagyok nála, de gyorsabban is futottam az elejét, mint Debrecenben Ő.
Krisz tavalyi PLUS maratonjára is gondolok, csak kicsivel kezdett gyorsabban, mint aznap kellett volna, viszont jóval később ért be, mint a tudása. Pedig sokkal tapasztaltabb futó nálam. Ha Ő akkor 3:42-t futott, velem mi lesz a fal után? 4 óra?! Jaj, de jó, hogy stvn-nel futok, olyan iramot diktál, amit jó tartani, néha gyorsabban futnék, néha lassabban, mégis érzem, hogy az az ideális tempó számomra, amit ő fut. 29 km, 30 km, 31 km... Azért innen még nagyon messze lenne sétálva, készülök fejben a nehézségekre, hogy ha jön a fal, tudjam kezelni az eddig ismeretlen helyzetet. De ahogy fogynak a km-ek, úgy érzem egyre erősebbnek magam, mintha eddig csak bemelegítettünk volna! 32 km-nél még eszem egy utolsó banándarabot és iszom is, utána hirtelen nem tudom, hogy stvn előttem, vagy mögöttem van-e. Utolér, az egyéni frissítőjét kereste, de a következő állomásnál lesz csak. Már ott is vagyunk a következőnél, csak keveset iszom, stvn előtt hagyom el az állomást. Lassítok, hogy könnyebben utolérjen, de nem váltok nagyon laza, a még épp jólesőnél lassabb tempóra. (Már így is 5 perc körüli a tempó, hej, de régen futottam ilyen lassan, nem is esik most annyira jól, pedig tavaly hogy szerettem!) Hátratekintgetek, stvn nincs közel, lehet, hogy nem fog utolérni. Nem akartam csak így szó nélkül otthagyni :-(, Őt, akinek azt köszönhetem, hogy idáig ilyen jó állapotban, ilyen jó idővel eljutottam. A fordítónál mégis megszületik az elhatározás, felveszem az általam ideálisnak érzett tempót, egyedül folytatom utamat a cél felé! Már alig több, mint egy szigetkör! Nagyon erősnek érzem magam, lássuk mennyire csapom be magamat! Nézzük csak, pörögnek-e azok a lábak! Hát nem pörögnek...! Nagyatádról már ismerem az érzést, a szívem vinne előre, mindkét értelemben (keringésileg több, mint kielégítő az állapotom), de az edzetlen lábaim nem hajlandók lendületesebb tempót felvenni. A környezetemhez viszonyított relatív sebességem még így is nagyon jó, folyamatosan előzgetek. Nicsak, ott fut Balázs! (Még a másik irányba.) Plitvice és Nagyatád után megint maraton?? Edzés nem, maratonok igen?! ;-) De nem, nem az elejétől futott. Futok tovább. És itt szurkol Brekasz! De jó! Nem szaggatok, de legalább mégse sétálni lát! ;-) Egyszer még megállok egy pillanatra a frissítőállomásnál, egy teljes pohárral megiszom (nem szerencsétlenkedem futás közbeni ivással), nem lenne rá szükségem, de az első maratonom utolsó km-eit minél jobban élvezni akarom, enyhe szomjúságot sem szeretnék érezni közben! :D A későbbi egy (vagy két?) állomáson már nem frissítek.
Kapom a biztató szavakat: hiszen a hátamon ott az "első maraton" felirat.
Egy Ekiden-váltós megelőz (talán az egyetlen, aki megelőz az utolsó 7 km-en): "Nagyon jól futsz, gratulálok!" Köszi szépen! :-) Jólesik a dicséret! :-) Ismerek olyat, aki mind az 5 maratonján - bármennyit is sétált közben - az enyémnél jóval jobb időket futott (2:57-es maraton PW), de én még kezdő vagyok, csak másfél éve futok (és csak 8 hónapja edzem rendszeresen), tőlem ez tényleg szép teljesítmény, jogos a dicséret, éppen ezért esik ennyire jól! :D
Egyre többen belesétálnak, hé, fiúk, így nem lesz meg a 3:20, eddig nagyon jól jöttetek, kitartás, most kell erősnek lenni! De ehelyett csak egy-egy biztató "hajrá-hajrá"-t mondok, és tovasuhanok. :-) Valaki az út közepén ül és a lábát masszírozgatja. Szegény, így nem lesz könnyű, pedig már tényleg nincs sok hátra. De jó, hogy nekem ilyen problémáim nincsenek! Jön egy mentő, hova álljak félre? Felszaladok a távoli járdára, arra csak nem akar menni. Remélem nem egy futó lett rosszul. :S Persze, ha nem futó lett rosszul, hanem más, az ugyanúgy rossz, de nem, legyünk optimisták, biztos csak egy kisbaba akar nagyon sürgősen megszületni! :-)
Ahogy előzgetek, továbbra is kapom a dicsérő félmondatokat; de jó, hogy kint van az első maraton felirat! Hallom, ahogy két épp megelőzött egymás mellett futó rólam beszél utána, hogy ez milyen jó idő első maratonnak és milyen jól futok a végén is! :-)
És tényleg, szinte szárnyalok, jobb lesz az időeredményem, mint azt akár álmaimban remélni mertem volna, és nincs FAL, nincs séta, nincs vészesen nagy lassulás!
Nem futok gyorsan, az utolsó 7,195 km átlagtempója 4:45, de talán több futót előzök meg, mint az azt megelőző 30 km-en összesen!
És már ott is a 42-es tábla, itt már nagyon sok a szurkoló, illene hát futómozgást imitálni, gyorsítok is, nem sprintben, de lendületes futással teszem meg az utolsó 195 méterét első maratonomnak (3:40-es tempó). Beérek a célba, ééééés MARATONISTA LETTEM!!! :D Az időm 3:15:23, még mindig alig tudom elhinni! A speaker is bemondja, első maratonos befutó, Kocsis Árpi gratulál. Megkapom az érmemet.
Felveszem a befutócsomagot, éhes nem vagyok, de szomjas igen. Szépen sorban megiszom mindent, kivéve a sört, mert azt hidegen szeretem, viszont hideget most nem kíván a torkom. Kapok egy biztató SMS-t, a küldője kíváncsi, vajon merre járhatok épp. :-) Közben stvn is befut, megköszönöm neki a segítséget, az együttfutást. A célterületen odajön hozzánk AntalAnd, már "civilben", gondolom célbaérkezés után elment levezetni a BEAC-pályára, és mostanra a zuhanyon és az ebéden is túl van. Harmadik lett,
Visszaváltom a chipet, gravíroztatom az érmemet.
Nyújtáson már túl vagyok, közben észreveszem, Balázs már beérkezett, nem maratont futott, úgy látszik, edzés nélkül két (jól számolom?) maraton elég egy évre. :P
Elmegyek átöltözni, nem szeretnék még jobban megfázni. Sajna utánunk kevéssel nem láttam több ismerőst beérni, tudom, mire visszaérek, a fürgébblábúak már bent lesznek, Csike-csapattárs befutóját sem fogom látni :-(, de nem akarom tovább feszíteni a húrt, ha már betegen futottam, legalább utána hamar átöltözöm meleg ruhába. Elkocogok a ruhatárhoz, megmosakszom, átöltözöm, és sietek vissza szurkolni a még futóknak. A pálya mellett sétálok visszafelé, nehogy lemaradjak valakiről, igyekszem biztatni a fáradtabbakat, keresem az ismerős arcokat. És látok is jópárat! Ennyire közel a célhoz már biztos mindenki eufórikus állapotba kerül, felhasználja a tartalékokat és biztatás nélkül is berobogna a célba, de azért remélem, jobb érzés így, buzdító szavakat hallva, tapsra befutni! :-) Látok olyanokat, akik jobb idővel érkeznek, mint amivel számoltak, és olyanokat is, akik rosszabbal, reménykedem, nem (komolyabb) sérülés akadályozta őket terveik teljesítésében.
A verseny értékelése: szerintem minden remek volt. A fontos dolgok biztosan. :-)
A versenyem értékelése: nem is hittem, hogy már most képes vagyok ilyen idő elérésére. Azt sem gondoltam volna, hogy holtpont nélküli, kellemes futás lesz végig. Amiatt sem bánkódom, hogy az utolsó 7 km-en nem tudtam kiadni magamból, "ami maradt", edzetlen lábak nem pörögnek sok óra mozgás után ugyanúgy, de legalább a keringési rendszerem jól vizsgázott! Nem bántam meg, hogy az első fele 3 perccel gyorsabb lett a "tervezettnél", megkockáztatom, izomzatilag kevésbé volt fárasztó így (az elmúlt hetek átlagtempója - 4:24, 4:21, 4:31, 4:12, 4:23, 4:01, 3:55, 4:17 - közelebb állt a 4:27-hez, mint a 4:36-hoz, kár lett volna már az elején még jobban terhelni a lassú izomrostokat :P), és mint utóbb kiderült, a pulzusom tényleg alacsony volt, mert a szénhidrát-készlet nagyon nem akart kifogyni. :-) Fontos volt, hogy a szembeszeles részen visszavettünk a tempóból, úgy érzem, ha 30-ig 4:30-as tempóban futok (ami még nem okozott volna gondot... :-)), az visszaütött volna. Jobb eredményt úgy érhettem volna el, ha néhány km-rel korábban, mondjuk 30 körül kezdek kicsit gyorsítani (25-35 km közötti, szembeszeles rész átlagtempója 4:55 lett, az izomzatom pedig 4:40-4:45 körüli tempóra kész állapotban volt ekkortájt. Természetesen semmi, de semmi hiányérzet nincs bennem! :D
Azóta is alig tudom elhinni, hogy igen!, maratonista lettem! Hétfőn hajnalban felébredtem és boldog voltam! :-) (Pedig nem szoktam korán kelni, és az előző napokban alig aludtam.)
Maratoni tervek a jövőben:
Nem ez volt az utolsó maratonom! :-)
Továbbra is túl kezdőnek, edzetlennek érzem magam egy rendes maratoni felkészüléshez, jövőre, ha futok is, valószínűleg csak a tapasztalatszerzés, és nem a 3 órán belüli idő elérése lesz a cél. Úgy érzem, a 3 órás maratonhoz közel vagyok, csak kicsit jobb versenysúly (mondjuk 75 kg), kicsit jobb forma és valamivel alaposabb felkészülés kell hozzá. No meg jól felépített verseny, ki tudja, ha egyedül kell futnom végig, mekkora falba és hányszor szaladok bele. :-)
2010 első felében viszont már futni fogok egy 2-essel kezdődő idejű maratont. (Remélem addigra lesz annyi tapasztalatom, és annyival 180 percen belüli tudásom, hogy ez ne okozhasson gondot.)