2013.07.13-án, 2,5 hónappal a kezdés után vettem rá magam első alkalommal, hogy valami nagyobb távot teljesítsek. Ez akkor a 31. futásom volt, és ezt megelőzően mindösszesen 217 kilómétert futottam, 7,2 km-es átlagtávokkal. A sebességem lassan, de biztosan megközelítette, majd (alulról nézve) elhagyta a 6 perc/km-t, amit amolyan részcélnak tekintettem anno. Ugyan sok tudatosság még nem volt benne, de elkezdtem figyelemmel kísérni a pulzusaim alakulását és igyekeztem futás előtt néhány órával már nem kávézni :D :D :D.
A futás előtt nagyon izgultam, igazán nagy kihívás volt ez akkor. Az útvonalat úgy lőttem be, hogy ne kelljen sehol sem megfordulnom – valahogy ezt mindig is útáltam - , ezért egy kört írtam le: Ják, Perint, Szombathely, Petőfitelep, Balogunyom, Ják.
A futás első 8 km-ét teljesen kontroll alatt tudtam tartani. A tervezett 5:50-6:10 közötti ezreket tudtam tartani. Itt volt egy törés és leromlottam 6:15-6:30-ra, majd az utolsó 3-4 kilóméterre teljesen szétestem. Amikor megláttam kisfalum házait a messzeségben közeledni, szinte zokogtam belül a gyönyörűségtől, hogy „mindjárt” vége. Amikor pedig hazaértem, csupán az előkert pázsitján végigdölve tudtam megnyugvást találni. Rettenetesen kifáradtam :D
A vége 6:20-as átlagezreket hozott, 1:56:28-as idővel, 168-as átlagpulzussal és egy a végtagjait véletlenszerűen szétszóró, pázsiton fekvő emberi ronccsal. Nagyon-nagyon boldog voltam, hogy sikerül és nagyon-nagyon éreztem, hogy mennyire gyenge vagyok :D
Bosszantott kicsit a dolog, így augusztus 10-én, egy hónappal a „nagy futás” után újra nekiláttam ugyan ennek a körnek. A vége 1:51:36 lett, 6:04-es átlagezrekkel, 159-es átlagpulzussal és egy, a világból örömében kifutó, boldog, erős, céltudatos emberrel!
Itt mutatkozott meg számomra igazán első alkalommal, hogy mennyire alulértékeljük a saját teljesítményünket, mi, amatőr sportolók. Kishitűségünk miatt eleve kudarcra ítéltetjük magunkat, viszont ha képesek vagyunk a szokásosnál egy kicsit több fájdalmat bevállalni és kitartani céljaink mellett, akkor hihetetlen eredményeket érhetünk el!
Ez után a futás után döntöttem el: nem, hogy lefutom a félmaratont 2013 szeptemberében Eszergomban, de kettő órán belülre pozícionálom magam.
…nos, itt az is bebizonyosodott, hogy a nagy lelkesedésben, és a kissé fentebb emlegetett „hihetetlen eredmények” kergetésében az ember könnyedén áteshet azon a bizonyos lovon :D :D :D …de erről egy kicsit később bővebben ;-)
ejjnye. nem kéne tényleg alulértékelni meg kishitűsködni :) örülök h nincs ilyen gondod már. jó az írásod megint :) hajrá tovább!