Na végre! Hó fedi a határt. Igaz, imitt-amott kiszúrják vékony leplét a szántóföldek fagyott rögei, de azért csak hó ez! Jöhetett volna kicsit hamarabb. Mondjuk karácsonyra...
Az évbúcsuztató futást a Hernád töltésén, családi félkörben -lányommal és vejemmel- tartottam.
Ez volt a százhatvanadik. Összesen cirka 1200 km. Nem valami fényes. Talán, ha nem taknyolták volna szét a szokásos útvonalaimat az állandó őszi esők. Talán. Esetleg...
Az új év első edzésén hat km-t  fogyasztottam. (Remélem, ő is fogyasztott engem...)
Ez is családi volt. Meg egy kicsit másmilyen is. Családi azért, mert a feleségemmel együtt róttuk a dűlőutakat. Másmilyen pedig azért, mert a pár házzal tőlünk délebbre lakó szomszédunk három kutyája hozzánk csapódott és végigkísért bennünket. Egy puli, meg valamilyen drótszőrű és egy tacskó féle...A gazdasszonyuk gyakran magával viszi őket, amikor  walking bottal döfködi határt. Alkalmanként a nejem is velük tart, innen a "sporttársi" ismeretség az ebekkel...
Alig vártam, hogy ma hóban futhassak. Legalábbis hellyel-közzel, mert a vékony lepel jéglencséket, keréknyomok befagyott vizeit bújtatgatta. Ha az ember nem elég óvatos, egy ilyen helyre lépve könnyen előadhatja a Mojszejev együttes teljes felvételi vizsgaanyagát - legalábbis a gyakorlati részt illetően. És számomra az már túl nagy kihívás lenne. Ezért olyan helyekre igyekeztem lépdelni, ahol a vékony hó fűtől "szőrös" vagy a földvarangyos. Nyolc kilit nyomtam le. Lassan, de biztosan, több mint egy óra alatt. Égtek a bejglik és a töltött káposzták romjai...Jó volt nagyon :)
Nincs különösebb célkitűzésem az évre. Úgysem tud semmi visszatartani, ha menni kell!
Nem vésem kőbe hányszor, mennyit, milyen kötöttségekkel...Már nem...
Olykor egy hang (madáré, távoli harangé...) olykor egy illat (esőáztatta föld, száradó akáclevél...) máskor egy meghatározhatatlan késztetés finoman odavezet a futócipőhöz, és mire észreveszem magam, már számolom is a felhőket, futok a vackor felé...