Én már régóta nem költök adrenalint kemény harcokra, csakazértisekre. 30 futóév után az elfogadás szép szelíden kalitkába zárta a kemény kihívásokat. Vannak, születnek persze újabb és újabb céljaim, de mind közelebbiek - olykor csak karnyújtásnyiak...
A futást abban az életkorban kezdtem el, amikor a civil emberek többsége már szégyelli azt: "csak nem fogok szaladgálni, mint egy öt éves..." - az aktív sportolók pedig szögre akasztják az edzőcipőt...
Nemrég olvastam egy könyvet. Christopher McDougall, Futni születtünk c. könyvét.
"Ne küzdj az úttal...csak vedd el amit ad..." - tanítgatta Caballo Blanco, a mű egyik főszereplője a szerzőt. Megfogott a szavak mögötti világ. Ez az! Elvenni és elfogadni amit felkínál a futás!
Általában is, de idősebb korban kiváltképp fogadd el:
- Fogadd el, ha visszafordultál, mert egy pontnál feladtad! Ezernyi oka lehet...nem muszáj mindent megfejteni.
- Fogadd el, ha partnered már megint jobb volt!
(Hosszú, kemény léptei sorjáznak előtted...ám Te tudjad, a legjobb futó nem hagy lábnyomot...! *)
- Fogadd el, ha megváltoznak, elérhetetlenek lesznek a valamikor öröknek hitt kedvenc útvonalaid! - mert: eltelt sok év, mert elmosta az árvíz, mert körülkerítették, beszántották stb...
- Fogadd el, ha váratlan baleset, betegség miatt visszaestél! Túl leszel rajta, és ha kell újrakezded, újratanulod, amíg ismét a túledzés lesz a visszaesés oka :)
- Fogadd el a felhőket, de ne takarózz be velük...!
(Boldog, örömteli kilikben bővelkedő Új Évet kívánok mindenkinek!)
* Lao Ce