Izzadok. A homlokomról kis patakok indulnak, gyöngyöket gyűjt a szemöldököm.
Apró csapok nyílnak az órám szíja alatt ...Kánikulában futok, inkább csak döcögök.
A Hernád töltése mentén vízzel teli kazetták tartanak tükröt a föléjük hajló fáknak.
(Az ezüstnyár igazán elégedett a látvánnyal.)
Csurom víz vagyok már, amikor ráébredek a párhuzamra: nemcsak a bőrünk lehet vizes, olykor-olykor a víznek is lehet bőre. Most például egy helyütt mimikrit játszik. A békalencsék szőnyegével a hátán simul a sás zöldjéhez. Tobzódnak a békák: szép az élet.
Megállok egy csöndre. Itt éppen makulátlan a víztükör, mint a csecsemő bőre.
Enyhe fuvallat borzongat jólesően - de nemcsak engem: a víz is fodrozódik...Apró ráncok futnak végig a bőrén, molnárkákkal versenyezve. A töltés másik oldalán, mély keréknyomok fogságában poshad a víz. Motorolajtól szivárványos bőre alatt vízibolhák keresik az oxigént. Máskor és máshol esőpermettől lesz libabőrös a folyó...
Nyár elején a tiszavirág imágói kavargó tömegben keresik párjukat a víz fölött, ahol a rövid nász után elpusztulva terítenek testükből szőnyeget a Tisza vizére....
Hiányzik már az ősz...a lehulló levelektől pirosló erdei utak...no és a december - a jégrepkény alá bújt vizek...