Szülinapi ajándéknak egy 8-km-es távot gyűrködtem a Hernád-töltésen. 4 km folyamatos döcögés odafelé, vissza pedig 100-200 m-es iramfutások gyaloglással tűzdelve. Hoztam a formát, amit elvártam magamtól erre az őszre. Megy már a tartós, hosszabb táv: 5 km-en és a 30 percen túlvagyok – a Cooper-teszt 1800 m. Ha nem szeretném úgy a hasam, már szégyent hoztam volna a mezei nyulakra, de hát én „csak” a futásért futok... Örülök persze a jó eredményeknek, de már jó ideje inkább nézem két edzés között a felhőket, mint a statisztikát. A korom megtanított arra, hogy finoman bánjak az idővel – és akkor ő is kíméletes lesz velem :-)
Hát igen, az idő...az nagy varázsló. Eltüntet-létrehoz dolgokat. Szemléltetésül itt van három fotó.
Az elsőt a 80-as években készítettem a töltés közelében posztoló óriási nyárfáról, Mihály bácsi fájáról - amely a legenda szerint nevét arról az erdészről kapta, aki megmentette a kivágástól. Ez alatt a fa alatt csillapította éhségét egyszer Berda József költő, az egyszerű ember örömeinek énekese. (A fát ölelő karok mögött látható fakó tábla őrzi a sorokat erről...)
A második és a harmadik kép ma készült az egykori óriás élettelen törzséről. Vadon nőtt szeder és komló bújtatják (vagy éppen elnyelik) őt, aki egykor hűs árnyat adott, menedéke volt rovaroknak, madaraknak...
Régen, arrafelé jártamkor, tavasszal és ősszel rendre fölkerestem. Hosszú percekig élveztem oltalmát – tenyeremmel simítva kérgét kerestem válaszait az élet dolgaira...
Hiányzik.