A g y u r g y a l a g o k r o l

Nemrég egyik kedvenc gyurgyalagos útvonalamon jártam - mondjuk rá, futottam...Nekem a nyarat jelentik a gyurgyalagok. A vöröset, zöldet szikrázó nyarat. Május közepén vagy inkább annak második felében érkeznek, és augusztus végén, szeptember első napjaiban már vissza is költöznek a messzi ismeretlenbe.

Homokbányák környékén, a Hernád magas, löszös partjainál szoktam találkozni velük.

 
















Volt egy vezeték nélküli oszlopsor a Hernádtöltés mentén, valahol az abaúji tájon. Ez a töltés az egyik kedvenc futóutam. Tökéletes magány, meditáció, teljes azonosulás a végtelennel. Balról szabályos ritmusban oszlopok és jelzőtáblák (a vízügyeseknek) - jobbról pedig a töltés "kazettái" , apró tavacskákkal, békákkal, füzek behajló ágaival...Amikor még megvoltak a vezetékek az oszlopokon, nyár derekán gyakorta villództak rajtuk szivárvány színekben a gyurgyalagok....

Ha löszös parti meredélyek közelében, elhagyott homokbányák környékén barangolsz és sok-sok apró barlangocskát találsz a partoldalba vájva, gondolj arra, hogy ott a levegő ékszerei, a gyurgyalagok élik nyári napjaikat / általában nem egyedül, nagyon gyakran társbérletben a parti fecskékkel...

A Vackor egy vadkörtefa. Futásaim titkainak hű őrizője, 1985. óta. Akkor találkoztunk először.
Ő kölyökkorban volt, én pedig túl a csodák korán, a 30-as éveim második felében. Akkor majdcsak egyforma magasak voltunk, ma egy féltucat vándor is elférne lombkoronája alatt.

Zarándokhely a vadaknak is. Amikor már csak méterekre vagyok tőle, a közeléből gyakran riad föl fácán, fogoly, Őzek, nyulak is látogatják, de találkoztam itt már borzzal is / borz-asztóan megijedtem

Kiváló tájékozódási pont és mérőpont is egyben. Posztjáról, valamennyi égtáj felé messzire ellátni. Ha órával, pulzusmérővel futok, itt „kötelező” részeredményt kérni...Azt az útvonalat, amelyen legtöbbször találkoztunk „Klasszikus távnak” neveztem el. Azért ragasztottam rá a „klasszikus” jelzőt, mert legtöbbször itt futottam. Ez egy szűk 10 km-es, emelkedőkkel tarkított, nagyjából Y alakú útvonal; az Y három ágának origójában a Vackorral. Ma már csak kora tavasszal és a téli hónapokban, a vegetáció indulása előtt vagy a betakarítás után futhatok erre. (A szántóföldek szövetkezeti tulajdonlásának megszűnésével másképpen szántanak az ekék, kevesebb az év minden szakában szabadon járható mezsgye, és több az elkerített földterület.)

Tegnap, a déli órákban azonban fölkerestem a Vackort, régi barátomat. (Most még csak bokáig ér a búza - a táblák szélein lehet surranópályákat találni.) Tavaly decemberben találkoztunk utoljára, így hát örömteljes volt a viszontlátás...Igaz, kicsit szenvedtem, mert az edzést 3-4 óra lótifuti előzte meg: TÜZÉP-ekre rohangálás, építőanyagok pakolása stb...ja és meleg is volt, fűtött a nap rendesen. Íme pár fotó:

A Vackor                                                                                A Vackoról északra

A Vackortól délre                                                                  A Vackortól nyugatra

A Vackortól keletre                                                                 Dombok

Szombaton becserkésztem a Tv-tornyot. (Afféle Tv-átjátszó állomás) Reggel hétkor már rajtam volt a futócipő, plusz pár kütyü is növelte a „versenysúlyomat”: mobilteló, pulzusmérő, GPS...Vittem a GPS-t, mert ezt az útvonalat, a rendszeres futások újrakezdése, a terepviszonyok jelentős átalakulása óta ugyan már vagy kétszer bejártam – de a távolságot eleddig csak becsültem. 14 km volt a becsült táv, a ketyere is ezt hozta ki. :-) Reggel 7-kor indultam, élénk, időnként erős északi szél fújt. A távolság szűkebbik felét fotózással, intenzív sétával tarkítottam. De azért olykor keménykedtem is, a max.pulzusom elérte a 168-at (ami az én koromban igencsak necces), az átlagpulzusom 135 volt - és 115 perc után értem célba/haza. Ezzel hivatalosan is bejegyeztem ezt az útvonalat a választhatók listájára „Tv-torony” titulussal.

Ez a torony alja...                                           Ez meg itt a teteje...

Na végre! Másodszor futok az idei "tavaszban" évszakhoz illő szerelésben. Rövid ujjú póló és térdignadrág Tegnap hat km. ma nyolc. A javuló idő a tempónak is használ...azért csak óvatosan; 140-es átlagpulzussal, szűk óra alatt döcögtem végig a nyolcast.

A mezei futások alatt időnként találunk kisebb-nagyobb dolgokat; amiket elhagytak, szándékosan otthagytak, átmenetileg eldugtak vagy olyat netán, ami csak úgy az égből alászállt...
Az első holmi, ami belémbotlott, egy pásztorbot volt. Valahol a vackorkörtefa környékén szólított meg...ma is megvan. Rögtön tisztázzuk, a talált tárgyak között vannak olyanok, amelyek gazdáját illik felkutatni. Az idén februárban, egy zimankós vasárnap reggel pl. egy mobiltelefonra bukkantam a Hernád töltésén. Természetesen, még aznap délelőtt  megörvendeztettem gazdáját, csak föl kellett hívni a névjegyzékből a "fiam" elnevezéshez rendelt számot...innen már hamar célegyenesbe jutott a teló.
Íme egy gyors lista, a többi talált tárgyról - ami hirtelen eszembe jut:
csavarok, csapszegek, kisebb kéziszerszámok, villáskulcsok, franciakulcs, olajemelő, zsebkés, karóra, golyóstoll...egy hatalmas kulcscsomó (ennek is kinyomoztam a gazdáját), kisbalta - több is (az egyik visszatalált a gazdihoz - egy tehénpásztoré volt).

Az eldugott holmikat illik a helyükön hagyni. Ezek általában olyan dolgok, amelyeket több napon át kell egy adott területen használni, és nehézkes lenne minden alkalommal a munkavégzés helyszínére szállítani. Én ebből a körből a következőkkel találkoztam. Kézi merítőháló (halászháló) rúdja, földméréshez használt ölező...Néha, a tűző nap sugarai elől, az akácos hűvösébe rejtett kerékpár - akinek, ki tudja merre tüsténkedett a tulajdonosa. Ami pedig "az égből csak úgy alászállt", az egy darabokra szakadt, szlovák meteorológiai léggömb volt...

A szándékosan otthagyott, eldobált dolgoknak sajnos változatos, bőséges körük van. Veszélyesek az elektromos vezetékek tartóoszlopainál, a fűvel benőtt, borotvaéles porcelán/üveg szigetelők törött darabjai. (!) A mezsgyékhez közel, több napra "ottfelejtett" mg-i gépeket, tárcsákat, rendsodrókat, ekéket is érdemes nagy ívben kerülni. A földtulajdonosok, horgászok sem mindig "lomtalanítanak" maguk után. Egy-egy szép folyóparti liget sokszor nemcsak a vadvirágoktól tarka. Azt sem szeretem, ha kilőtt vadásztöltény - hüvelyeken taposok... Az alkalmi légyottok helyszínén eldobált papírzsebkendők és más "bűnjelek" is "színesítik" olykor a magányos futó útvonalát...

Ma kicsit hosszabb útvonalat választottam: Ágyások-IV. Olyan 10 km. A 10 km-t valamikor egy másik szakaszon futottam, annak „klasszikus táv” volt a neve. Azért hívtam így, mert az esetek túlnyomó részében itt űztem a fácánokat – jó 15 éven át. Aztán nagyot változott a világ. A 80-as évek végétől a privatizáció átszabta a határt, változtak a mezsgyék, kerítések nőttek ki ott, ahol eladdig szabadon járhattam-kelhettem. Új térképre, kényszerültem. Már megszoktam, megszerettem az új útvonalakat. De ha látok egy megközelíthetetlen vagy csak kacifántos vargabetűvel megközelíthető ismerős utat, fát, bokrot...azért elfog egy kis mélabú. Ám a természet is gondoskodik arról, ne hajthasd emberöltőkig ugyanazt a mókuskereket. Árvizek, eső okozta suvadások, a folyók magaspartjainak lassú, de biztos eróziója könnyen átírhatják a futónaplód rubrikáit...(A lenti, bezuhant akác mellett valaha sokszor elfutottam... )

Szóval, ha kijelölsz fixnek hitt mérési pontokat, egy idő után tapasztalni fogod, milyen múlandó körötted minden. Fogadd el!

Eltekintve a még mindig itt vendégeskedő sártól (és még egyszer, sártól) a futás jólesett. A kora délelőtti órákat végre már nap süti, a pacsirták énekükkel egymásra licitálnak.

Ott távol, a hegy tetején Tv-átjátszó torony van. Egyik kedvenc iránypontom.

Régebben a „Nagy zsírégető” (20 km) fordulópontja volt...Még nem foglaltam bele az új útvonalaimba.

Örülök, ha ellátok odáig ,de hamarosan fölkeresem, megérintem – és gondjaimba veszem.

Ma egy laza futást kaptam ajándékba magamtól, névnapi futást: "mert megérdemlem". Egy órán belüli 8 km - mezei dűlőutakon. Jólesett. Nekilódultam reggel időben, hogy kicselezzem a menetrendszerű napi esőt, de így is majdnem őkelme vert haza. Alig léptem át a lakásküszöböt, a terasz már szeplős volt, az esőcseppek tették azzá.

Biztosan nem vagyok egyedül azzal, hogy az év meghatározott napjait igyekszem futással is megjelölni. Nagyjából és sorrendben, nálam az alábbi alkalmakról van szó. "Nagyjából" - mert ahogy a körülmények változnak, születhetnek újabb alkalmak a jeles futásokra / és ez fordítva is igaz...

Időrendi, naptárkövető futások:

- Évköszöntő, évnyitó
  A decemberi extrakalóriák elégetésére, lehetőleg január első napjaiban.

- Télbúcsuztató, tavaszköszöntő
  A nevében a célja...Az éven nehéz volt a megfelelő napot kiválasztani erre.

- Évbúcsuztató
  Karácsony és szilveszter között

A tavszból nyárba, nyárból őszbe áthajlásokat nem jegyzem külön, sokszor észre sem veszem. A fenti alkalmakon túl, kötelező még számomra a:

- Névnapi és születésnapi futás

Aztán a mindennapok eseményei is tálcán kínálják olykor-olykor az egyes apropókat.

- Jutalomfutások - nak nevezem őket. Ilyenek pl. egy sikeres vizsga, örömteljes családi esemény stb.

Szóval ezek az abszolút "szabadon választott" jeles futásaim. A kisebb-nagyobb betegségeket követő, vagy azzal egyidejű regeneráló futások is jelesek - csak ott a jelölés módját, idejét nem annyira én, mint inkább a párkák alakítják...

Ami sok, az sok - ez már szinte sokk! Nem tudom az új futócipőmet igazán bejáratni, folyton esik az eső. Az idén alig volt még a lábamon. Bezzeg a gumicsizma! Na, az vagy féltucatszor béklyózta már lábaimat ebben a furcsa, alig tavaszi évszakban. Bizony, mert én az aszfalt helyett inkább választom a határt, ha futni, sétálni szeretnék. Itt jobban érzem magam. Persze, itt sem teljesen veszélytelen az edzés. Nem várt találkozások állatokkal, rovarokkal, (a napraforgótáblák, repcetáblák, virágzó akácosok közelében buzgólkodó méhekre gondolok), permetszert fújó, porfelhőket kavaró gépekkel...sokszor redőzhetik homlokunkat, emelhetik a pulzusunkat.

Ma így az aszfaltra vitt az utam. Mélyút-III = 6 km. Kicsit szemerkélt az eső, de megbocsátható mértékben. 136-os átlagpulzussal, intenzív séták közbeiktatásával, 46 perc alatt bírkóztam le a távot. Nem nagy idő, de lesz még jobb is, csak előbb le kell még győzni önmagam. (Kg-ok, nassolások, nagy evések...)

Ha már hangja lesz a búzának és fűnek, indítom a tavaszköszöntő hosszú sétákat is. Ilyenkor elindulok otthonról, csak úgy...vizet, botot, távcsövet, mobilt viszek / és a nejemnek csak annyit mondok, melyik égtáj felé tervezem a barangolást és kb. mennyi ideig leszek távol...Ha túl egzakt időpontot adsz meg, abból könnyen baj lehet...

Egyszer, a barátommal elhatároztuk, hogy gumicsónakon "lecsurgunk" a Hernádon Hidasnémetitől Gibártig. Úgy ítéltük meg, hogy ezt a távot mi 4 óra alatt abszolváljuk. Meghagytuk az asszonyoknak, ennyi és ennyi órakor legyetek itt és itt. Ott és ott voltak, csak mi nem voltunk ott. Csekély 2-3 órával később érkeztünk csak meg, amikor már félig elsirattak bennünket. (Akkor még nem volt mobil, nem tudtunk telefonon szót váltani...) Vilmány-Vizsoly határáig még jól haladtunk, de onnantól lefelé már érzékelhető volt a gibárti víziererőmű visszaduzzasztó hatása, emiatt jóval lassúbb volt a tempónk. Amikor a térképen méregettük a távokat, és kalibráltuk magunkat, ezzel nem számoltunk...  

63 éves vagyok, a futást 35 évesen kezdtem el. Eleinte csak sétáltam, mind gyakrabban és mind nagyobb távokon; afféle stresszoldás gyanánt. A séták lassan kocogássá, majd futássá alakultak...időnként egy-egy senior versenyen való részvétellel. Mivel vidéken élek, a lakóhelyi környezetem meghatározta a futások műfaját: mezei dűlőutak, dimbek-dombok, folyóparti töltések, cserjések és erdei ösvények biztosítják a terepet - nagyon kevés országúti adalékkal / esős időben nem muszáj mindig sarat dagasztani.

Tizenöt éven át, évi 2000 km-es átlag-kilivel róttam a határt, mígnem változtak a munkakörülményeim; nem volt módom a rendszeres edzésekre, és 50 évesen lassacskán szögre akasztottam a futócipőt...Megmaradtak ugyan az alkalmi séták, amikhez olykor férceltem pár futólépést, de az endorfinos hazaérkezések emléke egyre halványult....egészen 61 éves koromig, amikor is a rendszeres aerob edzéseket újrakezdthettem. Újra, mert nyugdíjasként volt már időm bőven arra, amire az utolsó aktív éveimben nem futotta...

Most két éve, hogy heti 3-4 alkalommal  ragasztgatom a kilométereket a cipőm talpára. Azért írtam e pár soros bevezetőt, hogy a későbbi tartalom exponált legyen: ami nem az extrém teljesítményekről fog szólni...csaknem 100 kilót mutatott a mérleg, amikor újra sportcipőt húztam, most 92 vagyok... 

Leírom ide egy-egy edzésemet, a futásról és a futás által a természetről született gondolataimat. Nem mindig és nem grammra kimérten...Csak úgy...Úgy ahogy a dűlőút jön szembe, kisebb-nagyobb kitérőkkel, megszakításokkal...maradandóságában bizonytalanul.

"Ágyások-III" - 8  km

Mivel tegnap egy erősebb intervallos napom volt, ezért ma kíméletes pulzuszónában edzettem, cirka 60 percen át, 130-as átlagpulzussal. Vittem magammal egy GPS-t, mert kíváncsi voltam, jól taksáltam-e az "Ágyások-III." útvonalnak a távját. Kicsit túlbecsültem, de "kitartok" mellette, mert az edzések nem mindegyikét naplózom, így hó végére mindig pluszban vagyok. Csípős É-i szél fújt, végre pirulnak a szántókon a rögök és már nem béklyózza lábaimat sárkalucsni. Nagyszerű! - kezd az időjárás észhez térni...Jólesett a futás - a koromhoz képest