2008-ban hallatott magáról. Runner42 bolgbejegyzését rongyosra olvastam - képernyőn, majd nyomtatott formában is. Nagyon elérhetetlennek tűnt és mégis csábitott.

Ekkor teljesitette Csató Józsi is - a Gyergyó vidéki, azóta futó-haver - elsőként Romániából, Székelyföldről.

2010 november első hetében a kisördög addig mocorgott, hogy egy optimista pillanatomban beneveztem.

212 km. Hmmm ... én aki csak 6 órás futásokat abszolváltam?

A tél cudarabbul volt hideg mint máskor. Mikor fáztam, akkor a Balaton körüli melegre gondoltam, s türelmesen olvasztottam le a jégcsapokat a bajszomról.

A szokásos veszprémi 6 órás nem hozott PB-t, ám ez volt a legkellemesebb 6 órásom. Mintha már akkor kezdett volna belém ivódni a Steve: Csak lazán! szemlélete. S ez müködött, hisz rá egy hétre Kolozsváron óriási PB-t sercintettem maratonon. Ez nagyon feldobott, gyültek a kilik becsülettel.

A tavasz kivárt, reggelente sokáig fagypont körüli időben indultam az épp hangulatomhoz illő penzum teljesitéséhez. Semmi okoskodás, csak a pulzusmérő és az érzés keresése, hogy az utolsó kili is élvezhető legyen. Május elhozta a várva várt meleget is. Futtam délben, napsütésben. A töpörgyű olvasztó futások már camelbackkel mentek. Itt voltak pillanatok, mikor a balaton bringa útra kellett gondolnom, hogy potoljam a lazaság érzést...

Már a célegyenesben voltam, mikor mintha minden kezdett összeesküdni ellenem. Azaz volt egy biztos pont: Sió Attila (Attila) elvállalta a bringás kiséretem. Ez megnyugtatott, a többit próbáltam kizárni...

Én csak futtam - hisz június 25-én reggel hattól is csak ez lesz a fontos. Futtam este, futtam éjszaka, futtam esőben, futtam hol kisebb - hol nagyobb kedvvel.

Az utolsó héten meg összeált minden. Lett szállásom - ezúttal is köszönet a szállásadómnak -, lett UB-t futó új cipőm - köszönöm Nyúlcipőbolt! -, csak épp a lelki-támaszom maradt itthon.

Attilának előadtam a 6 óra + 6 órás elképzelésem. Ha ennyiből meglesz a 100-110 km, akkor a fennmaradó részre elég kell legyen a 20 óra.

Reggel vállamra teritettem a székely zászlót, s hipp-hopp máris rajtoltunk.

Még a talpam is lúdbőrözött: itt vagyok, futok Löw Andris mellett, pecsenyével, Lubics Szilvivel, Sünivel, Wojtekkel, Bökivel .... és hadd ne soroljam a 120 egyéni indulót.

Tihanyban kinéztem magamnak Kis Zsoltot. Követtem tisztes távolból.Illetve követtük Mjocival.

- Attila, ez erős. Pecsenyéék is hátul vannak.

De én csak mentem. Zsolt elhúzott, én szótfogadóan vissza vettem a lendületből.

Első dugócska, második...

- Attila! Frissits, bármilyen keveset is! - jött a nógatás a bringás-őrangyalomtól.

Jólesett az első szakasz, egész Dörgicséig. Attila hamar átverekedte magát a nem bringa-barát részen, s mondta is: Köveskálig 5,9 kili. Frisitettél? Itt egy marék mazsola - tessék. Engedelmeskedtem - s jól esett.

És megjelent a pirosdinye! Majd Steve laza léptei. Együtt abszolváltuk az első maratont: 3:53.

Ez 20 órás tempó, mondta Steve. Ám tudtuk, az első fele nem olyan mint a második fele.

Mielőtt eltávolodtam volna Stevetől, még feltettem néhány 'buta' kérdést. Megnyugtatott: nem leszek álmos.

És lelkemre beszélt, hogy az első felét lehet csak elrontani ... tessék figyelni!

A 6 óra hamar eltelt. Attila duruzsolt, én néha-néha válaszoltam. Minden frissitőnél tiszteletem tettem - mazsola, banán, viz s ahol volt dinnye. Majd megjelent a méz. És pecsenye mágneziuma ... hisz én a nagy csomagolásban otthon hagytam. Köszönöm pecsenye!

Megnyugtatott, hogy 6 percesek körül vagyok. De jólesett a belesétálás.

Attila mondja a következő pontot, meleg étel Csőre Ernőékkel. Leülök, tészta - sör. Bucsúként dinnye.

Úgy 94-nél rám tör egy nagy hiányérzet. Kértem a telefonom - hadd halljam legalább a hangját.

- Egy nagy ölelésre van szükségem! Halló, halló... Nem is tudom a választ, hisz több sós viz csordogált az arcomon.

Ez van. Jó ha tisztulnak a könnycsatornák. Megnyugodtam. De mégsem! Mit látok? Ez vicc? Káprázik a szemem?

Kismadár! Élőben! Előttem! Repült felém - hozta a kivánt ölelést!

Fogom a fejem. Jaj Istenem - csak ennyire futja, és ölelem. Hagyom, hogy elárasszon az érzés ...

Csak bazsajgok. Ő meg csivitel, mosolyog, felpattan egy számomra idegen bringára és csatlakozik hozzánk.

Mondja, meséli miként is áll a bál - én bazsajgok, s érzem valami megváltozott.

Futok. De egészen másként! Nem kivánok sétálni... De még sok van hátra, éjszaka mit csinálsz?, próbálok aggódni. De hiába, mindenre van válasza.

És mindjárt féltáv. Terülj asztalkám. Étlapot kérek - nevetünk. Leves, pogácsa. Ispi bekeni a lábam az ördög karom krémemmel. 23. átfutó mondja a laptopos srác. Hidegen hagy. Köszi Ispi!

S mintha szárnyaim nőttek volna - futok becsülettel. Húzassuk egymást Löw Andrissal, a holland Richarddal.

És lassacskán elvesztem időérzékemet, helyiség memóriámat.

Csak Attilára összpontositok: hány kili a következő pont? Haladjunk, hisz mikor futok, akkor megvan elégedve velem. A dinnye, a méz a barátom. Iszok néhol colát is, vagy isot. És vizet.

Kismadár csivitel, fényképeszkedünk a Hajnalka utca táblánál. Fagyit kivánok, Attila hozza. S haladunk. Attila már kalkulál, hol sötétedünk be. Nekem nincs energiám ezen agyalni. Futnom kell! Nem maradthat 32 órán keresztül a bringán a Kismadár.... A sötét elhozza a szünni nem akaró Siófokot. Hiába kiáltottam: Hajrá Gandi! - Gandi sehol. Gyorsan tovébb álltam. Valahol a vasút után dicsérnek, hogy jól nézek ki. Én meg kitartást kivánok .... nagyot nevetünk! Tényleg nem vagyok álmos. Vajon Steve hol jár?

Séráné levessel traktál, meg kávéval. Imo átveszi Ispi szerepét: ördögkarmos krémem ismét felfrissit. S a sötétből Kis Zsolt alakja tűnik fel. Épp egy pici belesétáról álmodoztam. Majd máskor - súgja belülről a hang, kapcsolok s Hajrá Zsolt-tal elviharzok a magányos Zsolt mellett. Ennyit jelent a bringás kisérő, izé akarom mondani Kisérők! Attila még mindig elégedett, Kismadár hallagat: nem zavarok, olyan jól csináljátok! Szeretem amit látok! - mondja.

Már tizenötön belül vagy - tájékoztat Attila, de nem tud felvillanyozni. Vagy mégis? Hisz ez Lubics Szilvi! Meglepődöm, elönt az erő. Elhúzunk. Jön a frissitőpont. És a szertartásom: dugás, - jó dugni igy éjszaka! - , na mit eszünk-iszunk kérdés. Dinnye van? Méz? Jó, akkor sajtot. Szilviék dugnak - mennek. Én kitartást kivánok s belefutok a sötétbe. Ismét Szilvi, elég szögletesen. Kapcsolok - Hajrá Szilvi, s itt se vagyunk. Ki gondolta volna, hogy ezt is megérem?

Látod Szilvit? - kérdem Attilától. Nem. De elől valami pislákol.... Húzatjuk egymást. Ki lehet? Váltó, de jól felpörget. És üdvözöljük Szalay Szabit, majd pirkadni kezd. Kiötölöm a befutó mikéntjét: utolsó frissitőponton trikó csere - a Székelyföld-es trikóba futok be. Zászló kézügybe. Mikor mondom, hagyod a bringát Kismadár és ketten fogva a zászlót bevonulunk. Attila, Te melletünk a bringával.

Nem, ez a Te befutód - ellenkezik Attila. Hisztizzek?-kérdem. Rámhagyja.

Sétálva is megvan a 24 óra - nyugtat Attila. De én még futok.

Utolsó frissitőpont. Friss trikó. Indulás. A könnycseppekről nem volt szó ... de inkább most mint később. Tihanyba fel. Futok. Sétálok. És fent vagyunk. Zászló a kézbe. A scrác mondja: 205-ös egyéni....

Kismadár! Bringát el! Látom a szalagot.... A nevemet! Gyere már! Futunk! Megcsináltuk!

Ez a szallag az enyém! - orditom. Jó na, a nagyot visszaadom.

Köszönöm Attila! Köszönöm Kismadár!

Boldog vagyok! ( ....még ma is, mikor irom)

Újjászülettem! Szeretek futni.

U.I. .... néhány kép.