A Hetedik….
Miután 2008 májusában végig ‘kinlódtam’ a Segesvár – Medgyes maratont, nagyon fáradt voltam de annál inkább erősebben bizsergett bennem a megfogalmazhatatlan, addig ismeretlen Érzés …
2009-ben már csodálkozni is volt erőm, kedvem. Csodálkoztam az útszakasz nem kevés ismeretlennek tűnő szakaszán, illetve kedvtelve araszoltam a dimbes-dombos országúton.
2010 májusa. A hetedik maratonom.
Meglepően alacsony számú résztvevő, többnyire ismerős arcok.
Hiába a verseny ‘régisége’, talán a hiányzó marketing-startégia, talán valami egészen más okok miatt egyre laposodik a verseny hangulata-varázsa.
Az ismerős arcok, az ismerős hely, otthonosan nyugodt légkört sugall. Még az otthon maradt pulzus mérő is inkább nyugisabbá, határozottabbá tesz.
Maraton futás érzésre – döntöm el izibe. Azért egy iciri-picirit engedek a ‘kisördögnek’: a mobilom stopperóráját elinditom, annak ellenére, hogy tudom: nem lesz türelmem kukucskálni.
Indulás. A veszprémi első három óra kellemes érzésére kell rátalálnom – gondolom. A korosztályos ‘vetélytárs’ mintha olvasná gondolataimat: nyomjad, mert én 3:30-at akarok – mondja, mikor mellé érek a start után. Könnyű neki, hisz épp egy hete futott egyéni csúcsot Prágában 2:53-al. Igen, hiszem is meg nem is, de nem hoz lázba, nem billent ki a ‘kutakodásban’. Tudom, 50 év fölött nem fut a földi halandó mindem vasárnap úgyanolyan szinten…
Végig poroszkálunk Segesvár utcáin. Ez az: már érzem a lazaságot. Helyezkedünk az első 3-4 kiliig. Az élmezőnyt már elnyelte a kanyargós országút, ám ezt a fiatal srácot feketében megnézem magamnak: majd harminc után megmutatom én – igérem magamnak.
Kiérve Segesvárról, ráfordulunk a medgyesi útra. Szegény autósok! – türelmesen sorjáznak az útkereszteződésben. Még biztatgatnak, tapsolnak is….
Az első vallató: kb.a kili hosszúságú emelkedő tetejéről lenézve felfedezem az előttem futó párost. Messze vannak, nagyon messze…
5 km feliratot taposom, ránézek a mobil-stopperre, a Nap is. Én látom a visszatükröző Napot, a Nap a gyülekező felhőket. Mogorván köszöntöm a szembe szelet. Az apró esőcseppeket a szél figyelmébe ajánlom – hadd lám, ki az erősebb?
10 km-es feliraton már dülőre is jut az eső-szél csatája: K.O.-val győz a szél. Vagy kifutottam a felhők alól? Csodálkoznak is az első frissitő pontnál, hogy figyelembe sem veszem Őket. Az előttem futók még mindig nagyon aprónak látszanak…
Ha HR jelzésű kocsi, akkor a tervszerű frissitésem következik. Köd előttem – köd utánam. Tart a ‘veszprémi’ hangulat.
15 km-nél ismét intek a frissitőpontosoknak: nekem sietős. Megértenek, bravóznak. És a soros emelkedő tetején nagyon közelinek tűnnek az előttem futók. Bebanánozok, mosolygok, csodálkozom. Apad a távolság az előttem futókhoz képest, süt a Nap, a szembe szél mint a hajszáritó, duruzsol kitartóan, száritja a verejtéket.
20 km-es feliratot taposom. A soros emelkedőn befogom a srácokat: tűzöm ki a pillanatnyi célt. A Nap melegebben süt, a két srác közül az egyik csatlakozik hozzám. Polar S625-el fut. Pillanatnyi sebességünk 13,2 km/h. Marosvásárhelyi. Dumcsizunk. Jól esik a társaság.
25-nél mondja az időt. Nem tartom fontosnak – a térdharisnyámról dumálok. Vidámkodom a társas futáson. S hipp-hopp, utolér a korosztályos vetélytárs. Nyomjuk hármasban. Mintha a szél sem fújna… J
A 30-nál soros emelkedőnél frissitek. Ők elmennek 50-100 métret. Leszakadok. A távolság lassan de egyre nő közöttünk. Ilyenkor szokott beköszönni a ‘Fal’. Várom – megszokásból, de nem jön. Szeretem ezt a ‘veszprémi’ érzést. És még mindig ‘karnyújtásnyira’ vannak az ‘volt’ futótársak. Ám valahogy nem akarodzik a gyorsitás. Sebaj. Újabb dimb-domb. S a feketeruhás srác! Gyalogol.
Túl a 35 –ön. Teszek egy stopper kukucska-kisérletet. Árnyékos helyen. Hűha! Tetszik amit látok. A budapesti Zahorán Jani biztatása cseng be. Megtoldom egy pohár Colával. Megy ez nekem.
Már 40! Egy kis srác útmutatóként segitene – megköszönöm. Ismerem én a kacskaringókat. Megtapsoljuk egymást a forgalmirendőrökkel, áll a forgalom, végig poroszkálok az útkereszteződéseken. Maratonista érkezik – hallom a hangszóróban a női hangot. És szárnyalok. Karok a magasban, V-ben, a szememben … ez nem izzadság … mosolygok, vágtázok, nevem hallom…
Megvan! A Hetedik. 3:18 – látom a kivetitőt. A ‘megfogalmazhatatlan, addig ismeretlen Érzés …’ És nem roskadok le, iszom egy Colát, mosolygok.
A Nap felhők mögé oson, a szél újra hangol. Az idén a fagyos Szentek komolyan veszik a ‘feladatukat’. Speciel csak Nekünk kedveskedtek, úgy három és fél órányit.
Ezután pulzusmérő nélkül futok Maratont?