jaj kis Drága aggódós...persze reméljük meg lesz, de azért nem indulunk el gyalog a holdra, hiába készült egy hosszú létra amelyik összeköti, előbb-utóbb kimurdelunk :-))

csoda ha megtalálják őket, ha nem béke poraikra, bár ott nem nagyon porladnak el :-)

Szonja, én már a megelőző beszélgetéseket és korábbi élménybeszámolókat hallgatván úgy éreztem, ez már sok lesz. Hogy szerényebben kellene. Nem kilóra mászni a legkomolyabb csúcsokat. Mert a Hegy az erősebb. És ha jókedve van felenged, ha nem, megöl. 

Hasonló volt Steve Irwin esete is. Túlment azon a határon, amelynek betartását a Természet megköveteli az embertől. Úgy érezte, őt már annyira elfogadta az élővilág, hogy egy faja sem tekintheti ellenségnek. Hogy számára minden lehetséges. Súlyos tévedés volt. A tüskés rája egy mozdulattal ölte meg. Ráadásul csupán önvédelemből.

Én semmivel sem tiszteltem volna kevésbé Erőss Zsoltot, ha csak egy halálos csúcsot mászik meg, mintha hatot "igáz le". Miért kell mindig mindenki túltenni? 

Egy ma reggeli szakkomentárban hallottam, hogy az utat több mázsa szemét és egymás mellé fektetett holttestek szegélyezik. Ennyi tisztelet van az emberben a Hegy és saját társai iránt? 

Épp egy riportkönyvet olvasok, a címe: Egy csepp emberség. Régebben volt egy napi műsor a Kossuth-on, ahol minden nap más volt a vendég, aki elhozta a kedvenc idézetét és elmondta, miért ezt választotta. Ebből készült egy könyv. Erőss Zsolt is szerepel benne egy olyan idézettel és "magyarázattal", ami most történtekkel teljesen ellentétben áll:

""Lényegesebb az út, mely a célhoz visz, mint maga a cél." - talán tibeti eredetű ez a hegymászó hitvallás.

A hétköznapi ember úgy gondolja, hogy a hegymászónak a cél a csúcs, hogy fel kell érni a hegy tetejére. Pedig egyáltalán nem az, hiszen a csúcsot sokféleképpen el lehet érni. El lehet helikopterrel, felvonóval - bár nem mindegyiket szerencsére. A hegymászónak az a fontos, hogy egy maga elé tűzött utat teljesítsen és, hogy azt hogyan teljesíti.

Nekünk nagyon jól jön ez a mondás, ami a hétköznapi életben is követendő. Úgy éljünk, hogy egy szép életutat tudjunk  létrehozni, ne a babérjainkon pihenjünmk. Ez a mondás minden hegyen eszembe jut, segítségével még magát a célt is fel tudom adni, kerülhetünk olyan körülmények közé.

De az ember könnyebben feladja a célját, a csúcs elérését úgy, hogyha tudja, hogy az az út, amit teljesített, szép volt. Szép kaland volt így is. A jövő még hozhat jó dolgokat, de csak úgy hozhat, hogyha vissza tudok térni. Nekem többször nem sikerült feljutnom az Everestre, mégis örültem, hogy visszatértem onnan.

A legfontosabb az élet és utána következik bármi más."

Hát igen.

Ugyanakkor az is igaz, hogy annyiféle értelmetlen módon is életét vesztheti az ember, meghallhat egy hirtelen balesetben vagy rosszullétben, váratlanul felbukkanó kíméletlen betegségben stb, utolsó perceit az olajfoltos, poros forró aszfalton a villamosmegállóban, a munkahelyi mellékhelyiség jobbik esetben fertőtlenítő-szagú kövezetén vagy egy csomó másik haldokló között a kórház elfekvőjében eltöltve, ugyanúgy távol a családjától. 

Persze mindig megrázó egy olyan tragédia, ahol ereje teljében és/vagy fiatalon éri az embert a vég, de látni kell, hogy aki olyan kalandba vág bele, ami az életébe kerülhet, az azért a lelke mélyén számol ezzel a lehetőséggel és nem utasítja azt el, különben nem vágna bele. És elfogadja akkor is, amikor kilépve a biztonsági "játékszabályok"-ból nem adja fel a célt, vagy amikor visszafordul a társáért, tudva, hogy neki magának is szerencse kell a túléléshez.

Én nem vagyok hegymászó, nem tudom innen lentről megítélni Zsolt és Péter döntéseinek helyességét, de bízom abban, hogy ha ott és olyan körülmények között ér valakit a végzet, amit maga is bevállalt, akkor elfogadhatóbbak a történtek mind nekik, mind hozzátartozóiknak. Persze attól a veszteség még veszteség, a gyász pedig gyász marad. Együttérzésem a családjaiknak.

Carbonara, az igazság egyértelműen Nálad van:)

mi is keressük a számunkra vagy mások szemében "halálos" túrákat, futásokat, sport-teljesítményeket...nyilván ők is tudták itt rezeg a léc, 24 óra felfelé, no de mi lesz lefelé?!?!

ha úgy vesszük végrehajtották amit vállaltak, amiért kimentek...őket nem érheti vád, meghunyázkodtak...talán ezért is vágtak neki a végső csúcshódításnak...nem akarták itthon megvessék őket, akkor inkább a halál....az sem 100-as aki ennyire háttérbe szorítja a családját, szeretteit, a vágyai miatt, pedig azok több hónapra elszólítját őt, és biza' az sem biztos visszatér...egy pszihi kideríteni mi van a háttérben :-))

HŐSÖK LETTEK, és nekünk szükségünk van Hősökre!!!

Tomcsi, ma Te vagy az én Hősöm:) Ez szép volt:)