Margitszigetre kihelyezett sportnap volt ma a munkahelyen, hát gondoltam, mehetnék akár bringával is. (Illetve nem én gondoltam, inkább beültették a bogarat a fülembe, azt' nem mászott ki időben.) Átszállás nélküli bringaúton 10 km lett volna a táv, meg délután ugyanennyi vissza. (Otthon ennyiből a szomszéd falut is megjárnám oda-vissza, és nem lenne közben egy icipici Budapest sem... Hát, talán majd egyszer megint lesz egy ilyen lakóhelyem.)

Reggel beöltöztem biciglisnek, és pontban 7:21-kor nekivágtam.

Valahogy nehezen tudtam tekerni, legalábbis az emlékeimhez képest, no de gondoltam, rosszul emlékszem.

Nyomkodás útján ellenőriztem a kerekeket előző este, hát, igényeltek egy kis utántöltést. Ezt meg is kapták, így teljes joggal reménykedhettem, hogy jó lesz nekem így munkába menni. Illetve, majdnem jó, mert azt már tudtam, hogy van az útvonalnak egy szépséghibája: az átkelés a síneken. Két lehetőség adódik: 1. simán áttolni a bringát a sínek között, nagy eséllyel találkozva helyi kóborkutyákkal; 2. a felüljárón menni. A felüljáróban nem az eszköz felcipelése a kihívás, hanem a magassága. Ugyanis az utóbbi években valamikor elkaptam egy tériszonyt, és nem múlik. Talán majd egyszer a többi bajommal együtt kezeltetem. :) Na ez a felüljáró már meghaladja a paraküszöbömet.

Hát, nem jutottam döntésre a két opcióval kapcsolatban, nem baj, gondoltam, majd ott helyben eldől, hogy mi lesz.

Nem lett semmi.

Illetve az lett, hogy egyre nehezebbé vált a tekerés. Az egyik piros lámpánál észrevételeztem, hogy a kerekeim töklaposak, tartottam is egy fordítót rögvest. Ezt úgy kb. az 1,7. km-nél. Visszafelé még jobban megcombosodtam, aztán volt még egy kis biciglicipelés a harmadikra, teljes ruhacsere, BKV, sziget, a bemelegítés végére be is értem.

Sajnálom, mert igazán vagány dolog lett volna odagurulni :) , meg tegnap délután már előre örültem, hogy ma nem kell BKV-zni. Na mindegy, végülis úgyis fáztam a biciklin.