Az út (ez a rész tetszés szerint átugorható :) )

 

A sportmúltamra nem lehet panasz. 2003-ban, 13 évesen már futottam félmaratont (1:51), úsztam át Balatont (2:21), valamint akkor már évek óta rendszeresen teljesítettem 50-100km körüli teljesítménytúrákat a bringán. Persze mindezeket amatőrként nem kifejezetten tudatos edzésmódszerek mellett.

Ezeket az éveket követte 2004-2009 között némi versenyszerű atlétika a GEAC színeiben, ahol adottságaimnak megfelelően leginkább 200, 400 méteren borzoltam a kedélyeket, de azért akkori "nagy" örömömre többször befértem a klub mezei futó valamint kismaratoni csapatába. Ezekben az időkben az állóképességgel, mint olyannal köszönő viszonyban sem voltam, de legalább hozzászoktam a heti 5-6 edzéshez.Ennek az időszaknak egy izomszakadás, valamint az vetett véget, hogy az egyetemi tanulmányaimat is rendes minőségben szándékoztam végezni.

2009 és 2011 között aztán maradt a suli és a kelleténél gyakoribb bulizás az ennek megfelelő eltunyulással és plusz kilókkal (ezekre az időkre nem kifejezetten vagyok büszke :) ).

2011 tavaszán aztán elindult a lavina, hirtelen felindulásból 1 hónapos gyorstalpaló felkészüléssel lefutottam a Vivicitta félmaratont magamhoz képest egész jó idővel (1:40). A félmaratoni teljesítményemen fellelkesülve aztán elindultam a Kinizsi 100-on is amit végül emberfeletti küzdelmek árán sikerült
teljesíteni. Itt aztán megvilágosodtam, hogy ha ekkorát tudok küzdeni, akkor próbálkozni kéne azokkal a távokkal amikről még a 2003-as félmaraton idején kerültek bakancslistára, de mindigis kevésnek tartottam magam hozzájuk. Ezek voltak a maratoni futás és az ironman.

Az előzetes terv szerint 1-2 év lett volna a maratoni felkészülés, majd ezt követően még 1-2(-3) év múlva tartottam reálisnak egy ironman-en való indulást.

Aztán csak nem bírtam megülni a valagamon és már a 2011-es Spar maratonon ott álltam a rajtvonalon azzal a gondolattal, hogy ha ez most "könnyen" megy akkor jövőre IM. És könnyen ment, igaz nem repesztettem nagy időt (4:04), de holtpontok nélkül kellemes fáradtsággal sikerült célbaérni.

Két hónap irodalomkutatás alatt aztán lassan körvonalazódott, hogy mi fán terem egy IM felkészülés. Aztán egy terheléses EKG után a megfelelő pulzus-zónák birtokában decemberben keződhetett a móka.

Eleinte aztán kevésbé volt mókás a helyzet, ugyanis szembesülni kellett az alap állóképességem teljes hiányával. Az alap állóképességi szinthez tartozó 150-es maximális pulzussal, ugyanis stabilan 10-11 perces ezreket voltam képes produkálni futva. Így a téli hónapokban kezdtem letenni az idei IM-ről és
hangoltam magam rá, hogy ez a felkészülés bizony tényleg 2-3 év lesz minimum. Mindezek ellenére azért gyűjtöttem lelkesen a kilómétereket és havi 35-40 óra edzés még suli mellett is rendszerint összejött. A következő pofon az volt amikor kiszabadultam a görgő fogságából és megejtettem az első kinti
tekeréseket és hát nagyon nem ment. Ekkor szinte biztos voltam benne, hogy nem idén lesz az első IM.
A tavaszi félmaraton, és a Kinizsi 100 aztán visszahozta az ömbizalmam, előbbin ugyanis sikerült az elég durva szél ellenére 1:30-on belül futni, utóbbit pedig a tavalyi szenvedéshez képest laza délutáni sétaként teljesíteni.Így visszanyerve a lelkesedésemet készültem a következő versenyre a BalatonMan 70.3-as távjára, ahol aztán rendesen megleptem magam. Nemhogy nem várt módon a mezőny elején végeztem (24. a 120 fős mezőnyből), de hogy ezt a mezőny 10. legjobb futóidejével produkáltam azt tényleg nem tudtam hova tenni. Minenesetre nagy volt az öröm és ismét kinézett az idei IM indulás.
A féltávot követő másfél hónapban aztán sikerült megfelelő mennyiségű edzést elvégezni, így mégha nem is voltam teljesen biztos a dolgomban, de csak ott álltam a gyékényesi rajtnál.

 

A verseny

Péntek reggel szüleimmel indultunk Nagyatádra, ahova rendben meg is érkeztünk. Szállásul a József Attila kollégium szolgált, ami a tetőtéri szoba melegétől eltekintve kellemesnek bizonyult. A szállás elfoglalása után aztán felpörögtek az események. Rajtszám felvétel, futócuccok leadása, a kihagyhatatlan okosító előadások, megnyitó, eligazítás, vacsora és máris azon kaptam magam, hogy bizony pár óra múlva ébresztő. :) A verseny reggelén aztán a szokásos energiaital+tészta reggelire, majd a szervezők által biztosított busszal indulás Gyékényesre. Az egyébként nyugis buszút során aztán egyre nagyobb gombóc nőtt a gyomromba, de ez szerencsére csak a megérkezésig tartott. Gyékényesen aztán a tó és
környékének megcsodálása után örömmel konstatáltam, hogy a bringám is rendben megérkezett. Időm még bőven volt, úgyhogy szépen mindent rendberaktam a depóban, majd irány a vízhez. Közben megjött a hír, hogy nem lehet neoprént használni, de ez a számomra tökéletes vízhőmérséklett miatt egyáltalán nem
zavart. Innen már csak egy szempillantás telt el a Final Countdown-Vangelis kombóig, ami egyet jelentett: INDULÁS!

 

Úszás - 1:18:02

A felkészülés elején tervezett időm 1:30 volt az úszásra, aminek az edzések alapján sima ügynek kellett lennie. Némi bizonytalanságot adott a dolognak a BalatonMan-en produkált úszás, ahol gyakorlatilag az életemért küzdöttem végig a távon(valószínűleg ott a 21°C-os víz okozta a problémákat lévén a
kistarcsai uszodában 27-28°C körüli vízben szoktam edzeni). Szerencsére itt ennek nyoma se volt és még az első méterek húsdarálását is élveztem. Persze igyekeztem barátságosabb helyre kerülni, ami az első bólya környékén sikerült is. Innen aztán eseménytelenül teltek a méterek. Mindenesetre a víz
tökéletes volt és éreztem, hogy jól is haladok, így kifejezetten élveztem a dolgot. Különösen tetszett, amit a stopperen láttam az első kör végén: 38:08 és mintha nem is csináltam volna semmit. A BalatonMan-en 41:54 volt ugyanez a részidőm, ráadásul ott a végén már erősen húzta be a görcs a lábaimat.
A görcsök aztán itt is beköszöntek, amikor a második kör közepén az egyik bólyát pár csapás mellúszással szándékoztam megkerülni. Ez elég kellemetenné tett egy pár percet, de szerencsére sikerült elmulasztani őket. A második köröm végül 39:53, így végül 1:18:02-es úszóidővel a 189. helyen jöttem ki a
vízből, messze túlteljesítve a saját elvárásaimat.

 

Depó 1 - 3:58

Kezdtem azzal, hogy a kikészített fél liter Powerade-el bevettem némi L-karnitint, majd gyorsan feldobáltam magamra mindent. Pulzusmérő, mez, sisak, szemüveg...persze a törcsit otthonhagytam így a lábamra ragadt kavicsokat némi wc-papírral eltávolítva került fel a cipő is. Gyorsan ellenőriztem
mégegyszer, hogy mindent felvettem/bevettem/megittam/összepakoltam-e, így végül 3:58-as depó után indulhatott a bringa.

 

Bringa - 6:20:54

Az ússzással ellentétben a bringára nem volt tervezett időm, vagyis volt még eleinte 6:00, de azt hamar feladtam a felkészülés alatt. Ami biztos volt az edzések alapján, hogy 140 körüli átlagpulzussal biztosan végig tudok úgy menni, hogy még marad a futásra valamennyi. Így másra nem is figyeltem, csak hogy
tartsam az előre tervezett frissítést és pulzust. A frissítési tervem a következő volt: negyed óránként 1/3-ad Powerbar a megfelelő mennyiségű vízzel, valamint két étkezés között félúton mehet az iso. Ezt az első 1-1.5 órában valamelyest megnehezítette az úszáskor nyelt nem kevés levegő, ami csak szép
lassacskán volt hajlandó távozni a gyomromból. Szép nyugodtan kezdtem tehát a bringát, aminek köszönhetően csoportosan húzott el mellettem mindenki, de akármennyire is mehetnékem volt nem mentem el senkivel, mert tudtam, hogy ez nem az a verseny ahol szabad. A versenyszellemet végül a kellemes táj személésével sikerült elnyomni. :) Nagyatádot végül 2:30:47 alatt értem el. Gyorsan ellenőriztem az állapotom, gyomor: rendben, átlagpulzus: 139, fájások: semmi, fáradtság: semmi. Tökéletes állapotban kezdtem meg tehát a három kiskört. Szükség is volt a jó állapotra, ugyanis itt aztán összejött minden ami egy bringásnak rémálmában szerepelhet: sunyi emelkedő, ahol csak nem érti az ember miért nem halad, jóféle szembeszél, meg ugye a hőség. Az első két "akadály" leginkább agyilag tett próbára, de ahogy láttam, hogy másoknak sem éppen esik jól megnyugodtam és szépen visszaváltva tartottam a pulzust. A meleg ellen meg ekkorra elkezdtem locsolni magam, valamint a szeletek mellé és az evések közti ivás mennyiségét kb megdupláztam. Ezt szerencsére lehetővé tették a kiskörökön sűrűn elhelyezett frissítő állomások, ahol rendszerint mindkét kulacsom cseréjére szükség is volt. A hidratálás végül annyira jól sikerült, hogy a bringa során vagy 8-9 alkalommal meg kellett állnom kisdolog-ra. Ezzel elment ugyan jópár perc, de legalább kiszáradásnak közelébe se kerültem. Ezen a részen egyébként már végig arra készültem lelkiekben, hogy bármelyik pillanatban eljöhet a neheze, az első holtpontok. De végül nem jöttek, sőt a bringa alatt végig egyre jobban éreztem magam, a kiválóan működő frissítésnek, kellő folyadékbevitelnek, jól megválasztott tempónak köszönhetően gyakorlatilag nem lassultam a kiskörökön (a köridőim rendre: 1:17:19, 1:16:22, 1:16:25). Ez persze azzal is járt, hogy elkezdtem visszaelőzni az éppen fáradó bringásokat, ami kedvezően hatott a lelki világomra. A bringát végül 6:20:54-es idővel, 141-es átlagpulzussal zártam a 249. helyen. Ennél az időnél azért jobbat vártam, de ha a körülményeket és azt nézem milyen állapotban szálltam le a bringáról, akkor ez a tekerés megérdemli a tökéletes jelzőt.

 

Depó 2 - 4:59

A bringát elvitték a segítők, befutok az öltözőbe, ott fülledt levegő + áradó sportkrém-szag, na ez nem esik jól, gyorsan kéne menni futni, de a lányok nem találják a csomagom, végül meglesz, szék keresés, ismét fél liter Powerade, cipő föl, sapka föl, csomag visszaad, végre a pályán.

 

Futás - 3:48:32

A depóból kifutva rápillantottam a versenyórára, gyors fejszámolás és rájövök, hogy 4:10-es maratonnal meglehet 12 órán belül. Gondoltam az nem lehetetlen , persze tudom hogy az közelében van annak amit tavaly egy szál maratonon nyélen tolva tudtam, meg tisztában voltam azzal is mennyire könnyű itt megrogyni egy IM-en. Így nem bíztam el magam, hanem szép lassan felvettem a futásra tervezett 170-es pulzust. Legnagyobb meglepetésre a lábaim mintha újak lettek volna, nyomát se éreztem az úszásnak és a bringának. Az első köridő aztán mégjobban meglepett: 19:12, akárhogy is számoltam az 3:40-es maraton. Aztán gyorsan elhesegettem a gondolatot, hogy ez biztos csak az első lendület és ha ezt a tempót tartom úgyis elkezd felszökni a pulzus, vagy csak simán megfőlök a melegben. Főleg ahogy körbenéztem a pályán, ami leginkább egy "zombie walk" helyszínére hasonlított, "megnyugodtam" hogy ez bizony kőkemény
szevnedés lesz. De nem lett...sorra futottam az 19:30-20:10 közti köröket a 170-es pulzussal és se fáradtságnak se kiszáradásnak nyoma se volt. Ez aztán megint olyan, mint a balatoni futás, hogy fogalmam sincs hogy ment ennyire a dolog.De itt már aztán kezdtem egy dologra figyelni: ha jön is a holtpont ne
legyen nagy megrogyás és tudjam tartani a tempót. Ennek megfelelően folyamatosan tömtem magam vizes szivaccsal, és ittam amennyit tudtam minden frissítőnél, továbbá körönként legalább egy zselét is magamba erőltettem, bár itt már nagyon nem kívántam az édeset. A 6. körben aztán utolért a végzet,
rámtört a kimerültség és mindkét combhajlítómat elkezdte finoman behúzni a görcs. Szüleimtől kértem is gyorsan egy magnéziumot a frissítőnél, valamint a 7. kör elején másfél deci kólát is lenyomtam. A magnézium szerencsére rendbeszedte a görcsöt és a kóla+zselé kombó is adott annyi energiát, hogy még nem lassultam számottevően. A 8. körben aztán a pulzusom is lezuhant szépen 160 környékére és a zselék hatására sem akart onnan feljebb mászni. Innentől következett négy 22 perc körüli kör. Eleinte még próbáltam küzdeni, hogy meglegyen a 3:40 körüli maraton, de hamar rájöttem, hogy annak nem lesz jó vége, ha itt 16km-es hajrát nyitok. Így szépen egyre jobban kimerülve róttam az utolsó kilómétereket. A körönkénti zselét már szenvedés volt lenyelni, a 9.kör elején ismét kellett magnézium, éreztem hogy az átázott cipőmben kinőttek a vízhólyagok, de ahogy közeledtem a végéhez a célbaérés öröme kezdett mindent elnyomni. A célegyenesre ráfodrulva aztán minden annyira könnyű lett, ott már tudtam hogy ez bizony az enyém lesz és nem is akárhogy. Megfutottam életem első 4 órán belüli maratonját a célidőm pedig 11:36:24 (76.hely). Pedig a verseny előtt a 12:30-at is optimista becslésnek tartottam.

 

Mérhetetlen örömöt éreztem, bár nem teljesen fogtam fel mi történt. Aztán ahogy szép lassan megnyugodtam jobbnak láttam befeküdni egy infúzióra az orvosi sátorba, ami jó döntésnek bizonyult, fizikálisan és fejben is visszatértem az élők sorába. A gyúró sátor meglátogatása után aztán annyira magamhoz tértem, hogy még éjfél után kintvoltunk a pályán szurkolni, enni/inni, tüzijátékot nézni...élvezni a Finisher létet. :)

 

A másnapi eredményhirdetés aztán jó hangulatban telt, hazafelé a kocsiban pedig már végig azon járt az agyam, hogy tudnék jövőre legalább háromnegyed órát javítani a bringán és menni egy 10-essel kezdődőt. :)

 

Ezúton köszönet a szervezőknek és segítőknek a tökéletesen lebonyolított versenyért, a szurkolóknak a nagyszerű hangulatért, valamint különösen nagy köszönet szüleimnek a versenyen és az egész felkészülés alatt nyújtott támogatásukért!

 

Továbbá hatalmas gratuláció a verseny összes részvevőjének, ilyen körülmények között ez tényleg kegyetlen erőpróba volt!

 

Jövőre! Veletek! Ugyanitt!

 

Csikós Gergő