Liu olimpiai felkészülését hátráltatja egy vádli sérülés, mely miatt már a múlt heti szereplését is lemondta a Reebok Grand Prix-n, New Yorkban. És most úgy tűnik, a másik amerikai versenyét is kihagyni kényszerül az olimpiai és világbajnok, világcsúcstartó 24 éves kínai atléta.

Liu jelenleg orvosi kezelést kap Kaliforniában és edzője, Sun Haiping nyilatkozata szerint nagyon kérdéses, hogy rajthoz áll-e a hétvégi Prefontaine Classic atlétikai versenyen Oregonban. "Kérem Önöket, legyenek türelemmel, és hagyjanak neki időt a gyógyulásra. Most orvosi kezelés alatt áll, és mindent megtesz, hogy minél hamarabb felépüljön. Ha megfelelő állapotban lesz, futni fog a hétvégén Oregonban. Ha nem, akkor le fogja mondani a szereplést. Most az a legfontosabb, hogy nehogy lesérüljön."



Az edző korábban azt nyilatkozta, hogy az első amerikai versenyről való távolmaradás oka csak az óvatosság volt, de Liu nem sérült. "Túlzás lenne azt mondani, hogy sérült. A labia jól mozognak, és könnyedén képes lett volna 13.20-at futni, ha rajthoz áll."

Liu 2006-ban futott már 12.88-at is, de idén még nem tudott 13 másodperc alá kerülni. Múlt hónapban az olimpiai tesztversenyen futott 13.18-as ideje "csupán" a negyedik legjobb idő az idei évben.

Forrás: http://uk.eurosport.yahoo.com/