A kontinens több élversenyzője és a versenyen megjelenő nagyszámú amatőr ismét a legjobb formájában láthatta Eszter, aki már több Világkupa futamot is nyert Afrikában, de több, mint egy éve sérülés miatt kihagyta a versenyeket.
Legnagyobb ellenfele a dél-afrikai Samantha Oosthuizen (WIN/Karsten Cycles) ezen a versenyen az ezüstérmet szerezte meg és végül a bajnoki kupasorozatban is másodikként zárta az évet.

"Az első kilométereken Eszterrel fej fej mellett haladtunk, nagyon jó erőben éreztem magamat és biztos voltam benne, hogy meg tudom előzni. De kaptam egy defektet, amit hiába javítottam meg, Eszter már nem voltam képes utolérni. A második helynek nagyon örülök, az előzetes elvárásnál sokkal jobban sikerült az év."

Az Eszter által használt egyedi KONA HeiHei kerékpár a maratonokra és az extrém versenyekre az egyik legjobban teljesítő technika, minden szempontból Eszter teljesítményéhez és céljaihoz igazítva.

Eszternek számos győzelme ellenére vissza kell magát tornázni az élmezőnybe, mert az elmúlt másfél év alatt sokat fejlődtek az versenytársai. De számára ez nem jelenthet gondot, hiszen több sportágban is nemzetközi színvonalon versenyez (XTERRA, MTB, atlétika). 2010-ben ismét számos versenyen indul Magyarországon és Európában is (X2S, hegyikerékpár és természetesen az XTERRA Világkupa futamok).

A magyar versenyzőnő az egyik elismert afrikai versenyrendező, szakkommentátor és showman Max Cluer felesége, akivel egy versenyen ismerkedett meg. Afrikában már Eszter Cluer néven ismerik.

Forrás: multisportinfo.hu
Fotó: TEAM JEEP