A verseny nem indult túl jól kilenc elit atléta számára, akik a verseny előtti napon az IAAF sajtókonferencia előtt 50 perce egy liftben ragadtak. Köztük volt a későbbi női győztes Keitany is, aki elmondta, rettentően melegük volt és nem tudtak inni, ezért tartott tőle, hogy kicsit dehidratálódott a szervezete.

A női mezőny egyik nagy esélyeseként érkezett a versenyre a kenyai Mary Keitany, aki a világ idei legjobb eredményét is magáénak mondhatta (1:07:00). Keitany az első kilométereken felvállata a vezetést, ám amikor szeretett volna visszahúzódni az élbolyba, nem járt sikerrel. Keitany kb. 20 perc elteltével próbálkozott először: lassított és oldalra lépett, várva hogy az addig a sarkába futó etióp Aberu Kebebe majd az élre áll. De Kebede ehelyett szintén lassított. Keitany nem adta fel, kicsit később a kezével jelezve próbálta átadni a vezetést, sőt, végül oda is szólt a nyomában futó Kebebe-nek, de ő egyáltalán nem akart ilyen szerepet vállalni.

A női élboly, benne jobbra elől Keitany

Erre csak egy választ lehetett adni: Keitany megnyomta a tempót, és még a tíz km-es jelzés előtt leszakította Kedebet (10 km - 31:04). Innentől olyan gyorsan futott, hogy a 15 km-es részidő 4 másodperccel belül volt az érvényes világcsúcson, sajnos azonban a pálya ezen szakasz annyira lejtett, hogy az idő rekordként nem hitelesíthető (15km: 46:51). 20 km-nél (1:02:59) Keitany előnye már majdnem egy perc volt, így végül simán nyert, 1:06:36-os eredménnyel. Honfitársnője, Philes Ongori befutott a második helyre (1:07:38), Kebede pedig csupán egy másodperccel elmaradva tőle lett harmadik.

A táv világcsúcsát jelenleg Lornah Kiplagat tartja (1:06.25), Keitany most a világ eddigi második legjobb idejét érte el. Tekintve, hogy a 27 éves Keitany a tavalyi szezon nagyobb részét kihagyta (júniusban megszülte első gyermekét), hogy nem volt iramfutója és hogy a körülmények sem voltak ideálisak, az általa elért idő nagyon nagy teljesítmény. „Ha lett volna valaki, aki segít a tempót tartani, talán a világcsúcs is sikerülhetett volna." - nyilatkozta a verseny után Keitany.
Keitany teljesítményét látva több nagy maratoni verseny szervezője is jelezte, hogy szívesen látnák őt a versenyükön. Ő azonban nem árult el semmi konkrétumot arról, mikor szeretne bemutatkozni a maratoni távon. „Szeretnék majd maratoni távon is versenyezni, de még nem tudom, mikor. Ezt a menedzseremmel és az edzőmmel kell megbeszélnem." - nyilatkozta.

A férfi mezőnyben az első hely kérdése szintén elég hamar eldőlt, hiszen az eritreiai Zersenay Tadese 10 kilométertől (28:30) kezdve fokozatosan növelte előnyét a többekkel szemben. 15 kilométernél (42:20) már csak honfitársa, Samuel Tsegay, az amerikai Dathan Ritzenhein és két kenyai futó, Bernard Kipyego és Wilson Kiprotich tudta őt viszonylag közelről - 8 másodperces hátrányban - követni. 20 kilométernél (56:23) már 20 mp volt Tadese előnye, és végül 59:35-ös idővel simány nyert. Nagy csatában a kenyai Kipyego szerezte meg a második helyet (59:59). Harmadik helyre, hatalmas egyéni csúccsal az amerikai Ritzenhein futott be.

Tadese ezzel negyedik félmaratoni vb címét szerezte meg, és a verseny után kiejelentette, ott lesz a jövő évi versenyen is Kínában.

Eredmények
Nők

1 37 Mary Jepkosgei Keitany KEN 1:06:36 (CR)
2 39 Philes Moora Ongori KEN 1:07:38 (PB)
3 18 Aberu Kebede ETH 1:07:39 (PB)
4 38 Caroline Cheptanui Kilel KEN 1:08:16 (PB)
5 19 Mestawet Tufa ETH 1:09:11 (PB)
Férfiak
1 217 Zersenay Tadese ERI 59:35 (CR)
2 257 Benard Kiprop Kipyego KEN 59:59 .
3 300 Dathan Ritzenhein USA 1:00:00 (PB)
4 256 Wilson Kipsang Kiprotich KEN 1:00:08 .
5 219 Samuel Tsegay ERI 1:00:17 (PB)


Forrás: www.iaaf.org