Az olasz Leonardo Bertagnolli teljesen megérdemelten nyerte meg a Forli és Faenza közötti 159 km-es szakaszt, hosszú szökés után 4 óra 18 perc és 34 másodperc alatt ért célba. A második helyért Serge Pauwels és Marci Pinotti sprintelt, végül a belga kerekes volt a gyorsabb, 54 másodperccel a győztes mögött értek célba.

A nagy hőségben az összetettben vezető Gyenyisz Mencsov nem erőltette meg magát, arra figyelt, hogy ne csökkenjen előnye üldözői előtt. Ezt könnyen teljesítette, hétfőn viszont már komoly támadásokra számíthat, a Pergola és Monte Petrano közötti, 237 km-es, hegyi befutóval végződő szakaszon akár a rózsaszín trikó végső sorsa is eldőlhet. Danilo Di Luca 34, Levi Leipheimer 43 másodperces hátránnyal áll Mencsov mögött a második, illetve harmadik helyen.

Nem folytatja a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyt a pénteki szakaszon győztes brit Mark Cavendish. Csapata, a Team Columbia vezetői azért döntöttek így, mert szerintük a most következő hegyi szakaszok kevésbé szolgálnák a sprinter optimális felkészülését a Tour de France-ra. "Nagyon eredményes heteken van túl, de még fiatal és hosszú pályafutás áll előtte. Már 55 versenynap van a lábában, így szerencsésebb, ha a Tourig pihen és feltöltődik" - fogalmazott Rolf Aldag csapatfőnök. Cavendish - aki a döntés előtt azt mondta, szívesen végigcsinálná a viadalt - a péntekivel együtt összesen három szakaszt nyert az idei Girón.

A 15. szakasz eredménye
1 Leonardo Bertagnolli (Ita) Serramenti PVC Diquigiovanni-Androni Giocattoli 4.18.34 (37.359km/h)
2 Serge Pauwels (Bel) Cervelo Test Team 0.54
3 Marco Pinotti (Ita) Team Columbia - Highroad
4 Lars Ytting Bak (Den) Team Saxo Bank
5 Marco Marzano (Ita) Lampre - N.G.C. 0.56
6 Andriy Grivko (Ukr) ISD 1.27
7 Mauro Facci (Ita) Quick Step 1.49
8 Tadej Valjavec (Slo) AG2R La Mondiale 1.51
9 Eduard Vorganov (Rus) Xacobeo Galicia
10 Kevin Seeldrayers (Bel) Quick Step 1.56

Az összetett állása
1 Denis Menchov (Rus) Rabobank 62.54.23
2 Danilo Di Luca (Ita) LPR Brakes - Farnese Vini 0.34
3 Levi Leipheimer (USA) Astana 0.43
4 Franco Pellizotti (Ita) Liquigas 2.00
5 Carlos Sastre (Spa) Cervelo Test Team 2.52
6 Ivan Basso (Ita) Liquigas 3.03
7 Michael Rogers (Aus) Team Columbia - Highroad 3.05
8 Marzio Bruseghin (Ita) Lampre - N.G.C. 5.26
9 David Arroyo (Spa) Caisse d'Epargne 6.01
10 Thomas Lövkvist (Swe) Team Columbia - Highroad 6.26
11 Tadej Valjavec (Slo) AG2R La Mondiale 6.49
12 Stefano Garzelli (Ita) Acqua & Sapone - Caffe Mokambo 7.15
13 Lance Armstrong (USA) Astana 8.28

Forrás: telesport.hu; nemzetisport.hu; cyclingnews.com
Kép: daylife.com