Usain Bolt február 14-én indult először ebben az évben versenyen, akkor 400 méteren 46.35 mp-cel győzött Kingstonban, majd egy héttel később ugyanezen a távon, szintén a jamaikai fővárosban 45.54-mp alatt tette meg az egy kört. Százon is szerepelt már 2009-ben, de mostanáig csak váltóban. Bolt tavaly augusztusban 100 (9.69 mp) és 200 m-en (19.30 mp), valamint a 4x100-as váltó (37.10 mp) tagjaként is világcsúccsal győzött az olimpián.

Asafa Powell
március 5-én, csütörtökön este az IAAF World Athletics Tour 2009 nyitóversenyén, Melbourne-ben áll majd rajthoz. A verseny idejére jósolt eső és erős szél sem rendítette meg Powell önbizalmát, aki kijelentette: „10 másodpercen belül szeretnék futni. Az idei egy nagyon érdekes év lesz. Ott vagyok Bolt sarkában, és megpróbálok visszakerülni majd az első helyre." Amikor újságírók megkérdezték, biztos-e abban, hogy tud holnap 9.99-es időt futni, Powell habozás nélkül igent mondott. Mikor megismételték a kérdést 9.94-es idővel, azt felelte: „Ez már nehezebb dió, de azért azt mondom, igen." Powell idén már futott egy 45.94-es 400 métert. Utolsó kilenc 100 méteres versenyén mindig belül volt 10 másodpercen, sőt hét alkalommal a 9.9-en is.

Forrás és kép:
http://www.mob.hu; http://iaaf.org