Morita Tomomi maga jelentette be döntését hétfőn, több mint egy héttel a számára sikertelen pekingi ötkarikás játékok befejezését követően. „Amit lehetett, elértem, képességeim ennyit engedtek meg" - összegzett a versenyző, aki a 2004-es athéni olimpián 100 m háton és a 4x100 méteres vegyes váltóval egyformán harmadikként végzett, a kínai fővárosban azonban csak a tizedik időt úszta kedvenc távja elődöntőjében, így kiszorult a nyolcas fináléból. A 24 éves Morita nem akar elszakadni a medence világától: szakmai tanulmányai végeztével sportorvosként szeretne boldogulni.

Befejezi pályafutását Svédország egyik legkiválóbb úszója, Anna-Karin Kammerling is. A tízszeres kontinenselső a számára sikertelen pekingi olimpia miatt döntött a visszavonulás mellett, melynek tényét a svéd úszószövetség jelentette be hétfőn. A kínai fővárosban egyetlen egyéni számban sem tudott döntőbe kerülni, a 4x100 méteres gyorsváltót pedig, amelynek ő is tagja volt, kizárták.

A 27 éves Kammerling a 2000-es sydney-i ötkarikás játékokon éppen a stafétával volt bronzérmes, legnagyobb sikereit viszont szólóban aratta: kedvenc számában, 50 m pillangón hét ízben is világcsúcsot ért el, s e távon jutott világbajnoki címhez is 2002-ben, igaz, a rövid pályás, 25 méteres medencében rendezett vb-n. Egyéni trófeáinak többségét az Európa-bajnokságokon gyűjtötte be: 1999 és 2007 között nem kevesebb, mint tíz alkalommal bizonyult a kontinens legjobbjának.

Forrás: www.mob.hu