Edzésleírás
2.Rotary félmaraton. 4run sorozat első állomása. Cél hogy a sorozat végén a dobogón álljak, / Nándival a karomban/ és ennek megfelelően az első versenyen jó lenne ennek megfelelő eredményt elérni! Már szombaton éreztem hogy nagyon fáradt vagyok. Még a Balatoni 4 nap bennem van. Gyurival és Anyukámmal mentünk a versenyre. / Gyuri nem futott, de levitt ezért ezer köszönet neki!!!!!!!!/ Szóval nagyon jó szervezés, jó pálya, és ráadásul pontos is!! / A rajtnál már láttam hogy nagyon erős mezőny van! Pocsai, egy volt román válogatott srác, Szekeres Ati, és még sokan mások. A rajt után mentem az élmezőny mögött. 3:22-es ezrekben!! Mekkora hülye vagyok! Hulla fáradtan beleugrok egy ilyen tempóba. A román és a debreceni srác ezt a tempót nyomta végig, én viszont Atival 5 kili után vissza vettem. A második körben Ati leszakadt rólam, így innentől egyedül maradtam. Nagy meleg volt, és a második körben már 500 emberen kellett átverekednem magam!!! A harmadik körben se lett jobb a helyzet. A Frissítőknél hatalmas tumultus, így azok ki is maradtak, pedig már nagyon kellett volna a víz!!! A második körtől teljes szenvedés volt az egész!! Valahogy nem volt kedvem az egészhez!! Jó hogy vége lett nagy nehezen, és jó sokára!:) Első állomás teljesítve! Jöhet Szekszárd! És Atival szemben van 1" előnyöm!:))))
Gratulálok, óriási iramban mentél! Unokatesóm szerint kondenz csíkot húztál mellette, amikor körözted :-) És köszönöm a bíztatást az utolsó köröm előtt!
Te álllat! :) Szép munka! Ha tudom, mentem volna locsolni téged...meleg kólával! :))) GRATULA!
Nem volt ez rosz...Gratulálok!
Nagy vagy Laca,de hát ezt mindenki tudja:-)
Gratulálok!
Gratula! Meglesz a dobogó, még akkor is, ha 1 fokos! .)
Nagyot mentél! Csak 4 mp különbség Siófokhoz képest, pedig akkor azért jobb körülmények voltak. Hűvösben már tuti 13-as időt futnál!
nem semmi papuskám! jó kis futás volt!
gratula!
Gratula itt is!
SZuper jót mentél! Jó volt végignézni! Gratula! Es ez 1:14 alatt volt bőven a kerülgetéssel!
Nagyszerű eredmény, hatalmas Gratula! Szép volt! :)
Bravó!!!
Akkor jól láttam, hogy te vagy az. :)) Gratulálok, úgy viharzottál el mellettünk, mint a szélvész. :) Hajrá az összetett dobogóért, és gratula ehhez a dobogóhoz is! :)
Gratulálok Laca, ez egy szuper eredmény!
Gratulálok.
Na én befejezem a leirásod.Pocsai Balázs triatlonista a Londoni olimpiai kvóta a cél.Nagyon nagy időt ment. 2 helyezett a román válogatott volt vagy van futója azt nem tudom de ő is nagyott ment .4 perccel később befutott Laca és ebben a elit mezőnyben a 3 helyezett lett.Már most oda tudtuk volna adni Nándikát de még nagyon pici.Gratulálok jó volt látni a dobogón élőben.
Igeeeeen !!! Az első feladat teljesítve. Balcsi után egy héttel, remek erdmény ez Laci !!! Nagy gratula és egészségedre !
hun a hiba???gratula
Gratulálok!! Köszönöm a jó kis beszélgetés visszafelé! Drukkolok!
itt nem volt motoros kisérő? Gratulálok! és egészség!
...hát belecsaptál az elején a közepébe.... viszont - ahogy ma egyszer már írtam - ebböl/ide/erre kell fejlödni...tehát van cél!!!! Gratulálok én is.... te állat! ;)
Gratulálok !! Ennyi versennyel és erős futással a "hátad"mögött jó kis idő ez !! És a helyezés sem rossz !!!!
pen 4435 napja
Gratulálok, szuper tempó!!