Edzésleírás
Ki kellett volna hagynom a mai futást, mivel:
-továbbra is elég erős izomlázam van
-esett a hó és csúsznak az utak
-kicsit mintha megfáztam volna
Az első kettő igazából nem érv (izomláz úgyis elmúlik és csak olyan helyen futok, ahol nem csúszik). A harmadik már az lenne, hallgattam is volna az eszemre, csak éppen a futás köré építettem fel a napomat, előtte és utána is volt programom és ha nem futok, akkor lett volna 1,5-2 fölösleges, unalmas órám. Amúgy (ekkor még) úgy éreztem, hogy kihagytam volna az edzést, ha nincs ez...
Először volt az a feladat, hogy a nagyköröket kell erősen futni és a kiskört lazán! A nagykör viszont borzasztóan csúszott, úgyhogy az első bemelegítő kör után rámentem a salakra és ott terveztem megcsinálni az 5 sorozatot (1 laza, 2 erős). A tervem az volt, hogy a laza kör 6perces tempójú, az erősek pedig 5 percesek, de ez változhatott, mert még sosem futottam ilyet, úgyhogy nem tudtam milyen lehet. Nem is tudtam meg...
Sajnos az első sorozat után abba kellett hagynom, mert a gyomrom nagyon nem volt rendben és nem tudtam tovább menni. Mosdóba nem engedtek be és mivel futni nem tudtam, így befejeztem az edzést mára. Gondoltam ekkor..