Fuss 2016-ban 2016 km-t!

Mira 21.1 km Futás 2011-05-21-n 17:00-kor

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:37:14

Távolság

21.1 km Szint: 150 m

Tempó

04:36 p/km (13.02 km/h)

Edzésleírás

Bopfingen IPF-RIES félmaraton. Uwe barátom meghívására mentünk ebbe a gyönyörű német kisvárosba versenyezni, Dzsami, Lilla és én. Gábor is jött volna, de őt nem engedték el a munkahelyéről. A verseny előtt a színpadra is felhívtak minket, mint magyar versenyzőket, bár én mondtam Uwénak, hogy engem inkább íróként mutassanak be. Lilla volt a nagy esélyes, térdfájása ellenére nagyon jól ment, meg is nyerte a versenyt. Dzsami rosszul lett, így kézenfogva, együtt fuottunk be a célba. Neki ez az idő rossz, nekem az idei legjobbam lett. Mind a hárman az első 6 nő között szerepeltünk, a korosztályomban pedig aranyat kaptam. Mint magyar futó, egy itthoni versenyt is képviseltem, s a helyieknek átadtam egy nagyon kedves barátom meghívásást. A szervezők rendkívül kedvesek voltak, a pályában voltak emelkedők, kevés árnyék övezte az utat, mégis gyönyörűséges helyeken haladtunk keresztül, és persze végig szurkoltak az emberek. A versenyt követően koncerttel és masszázzsal várták a futókat, és mi lányok még egy igazi Radlert is megittunk ünneplésképpen. Képek hamarosan lesznek! :-))

Az eredménynek pedig nagyon örülök! :-)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

1 hozzászólás

pátyalso képe

pátyalso 4735 napja

Nagy gratula szuper futás volt:)) Pont ugyanannyit futottunk,csak én vasárnap Varsányban:))

Szeretnéd értékelni ezt az edzést, vagy beszélgetni a sportolóval? Megteheted az Edzésonlineon!

Megnézem az edzést az Edzésonlineon

Jelentkezz be az oldalra

Nincs még Edzésonlineos hozzáférésed? Regisztrálj most

Regisztráció