Fuss 2016-ban 2016 km-t!

Tullius 27.2 km Túra 2013-07-07-n 11:45-kor

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

06:22:00

Távolság

27.2 km Szint: 1210 m

Tempó

14:03 p/km (4.27 km/h)

Edzésleírás

Szuperkatlan 30
(Távolság- és szintadatok az itiner alapján.)

Túl jó idő, a kelleténél sokkal több szúnyog (de közel sem annyi, mint a Buda Határán), eléhezés, majd kaja után a teljes visszaszakaszon hasmenés, no meg az előzmények, és a Mátra 60 után egy eleve roncs térd - a mellékelt adatokból látszik, hogy nem is nagyon ugráltam vele. 

Jeremcsuk Istvánnak gratuláltam közben a Mátrabérhez (célzott rá, hogy a Kinizsihez is kéne :)), Csetneki mester meg csábított a K100 oda-visszára magánban, de mondtam neki, hogy ilyen lábbal ez nekem pár hónapig felejtős. De az igazat megvallva ekkora baromságról már én is inkább csak olvasni szeretnék, mint részt venni benne. (Pár héttel a Szuperkatlan után egyébként megcsinálta.) 

Izomzatilag nem volt kimerítő, mégis a hétvége után kettő plusz négy napig teljesen zombi voltam. Lehet, nem kellett volna pár nap alatt egy levél Algoflex Fortét benyomni, de ennél is megalázóbb, hogy a torkomat két jéghideg citromos limonádé ütötte ki. Mindegy, végigértem, megmaradtam, legalább kaptam egy újabb papírt arról, hogy hülye vagyok. :)

A szervezéssel sem volt gond, bár egy rajtszámot azért elviseltem volna. :) A túra nekem marhára tetszett, volt egy sajátos, őrült családos hangulata. :) Ó, és amiért mentem - végre tudom már, mi az a Katlan, és hogy visszafelé (a meredek oldalon) milyen megmászni a Getét. (Amolyan Ágasvár extra.) Már csak a jó lábbal lefelé hiányzik... legközelebb. :) 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

2 hozzászólás

Tullius képe

Tullius 3956 napja

Köszi, tényleg kár, mert nagyon vad volt!

Már a felénél teljesen elkészültem. :)

mrob képe

mrob 3956 napja

Kár hogy nem tudtam menni, Egészségedre!

Szeretnéd értékelni ezt az edzést, vagy beszélgetni a sportolóval? Megteheted az Edzésonlineon!

Megnézem az edzést az Edzésonlineon

Edzésszakaszok

Táv
(km)
Tempó
(perc/km)
Sebesség
(km/h)
Szint
(m)
13.6 15:00 4.00 565
27 13:05 4.58 645

Jelentkezz be az oldalra

Nincs még Edzésonlineos hozzáférésed? Regisztrálj most

Regisztráció