Ebben a hónapban futottam 4 alkalommal, összesen 14,82 km-t.

A hónap elején úgy éreztem, hogy apránként óvatosan visszahozhatom legalább a rövid távokat (5 km körül). Aztán elmentem a dokihoz, aki azt tanácsolta, hogy 2-3 km-t fussak. Ekkor az volt a tervem, hogy ennyit futok, de az eddiginél kicsit sűrűbben, heti legalább négyszer-ötször. Ez összesen kétszer sikerült. Azért hagytam abba, mert elkezdett valahogy máshogy fájni a térdem: csak akkor, amikor teljesen leguggolok, az alsó lábszáram felső része fáj, olyan, mintha a csont fájna. Mivel elég erős fájdalom, eléggé megijedtem, azóta pihentetem teljesen. Tornázni sem tornázok, az is ront rajta. Hétköznapi mozdulatok során nem fáj. Tegnap megnéztem, mi a helyzet, akkor már szinte semennyire nem fájt teljes guggolásnál sem, de túl korán örültem, ma megint fáj. Most arra várok, hogy egy másik orvosnál kapjak időpontot.

Mivel a kihagyás már két hónapja tart, időközben átestem egy identitásválságon: futó vagyok-e egyáltalán. Úgy döntöttem, igen.

Előrepillantó

Amíg fáj a térdem, addig nem futok és nem is csinálok mást sem. Amikor már nem fáj, arra az időszakra vannak ötleteim, azokat leírom majd akkor.

Rég írtam már, igaz, mostanában nincs is nagyon miről. Illetve remélem, hogy lassan megint lesz, azt is, hogy inkább jó hírekről. A térdem miatt július vége óta nem futok rendszeresen. Közben voltam ízületstatikai felmérésen, utána próbálkoztam gyógytornával, de beláttam, Yodának igaza volt, próbálkozni felesleges.

A kihagyásnak van egy olyan hatása is, hogy néha azon kapom magam, hogy azon gondolkodom, hogy futó vagyok egyáltalán? Hiszen már mióta nem futok. Aztán persze úgy döntök, hogy igen. Időnként normál órának is felveszem a Garmint, meg a képernyőhátterem szokás szerint tele van futással kapcsolatos képekkel. Most erősítésként rátettem Németh Csaba lengyelországi befutóképét is. Úgyis sokat ülök itt a gép előtt, kell az inspiráció.

Aztán múlt szerdán elmentem dokihoz, aki állítólag sok futónak segített már. Meghallgatta a sztorit, megnézett, és azt mondta, hogy nem feltétlenül futás közben szerzem a bajt, hanem a rossz, rögzült testtartásom miatt. A térdemben megtalálta a pontot, ami fáj, aztán a csípőmnél a triggerpontját, kilazította a lábamat, injekciót is adott, és kaptam egy gyakorlatot is, amit csinálok is. A futásról azt mondta, hogy ha nem fáj a térdem, és ha 90 fokig le tudok guggolni, akkor futhatok, de csak kb. két km-t.

Hm. Csütörtökön még fájt egy kicsit a térdem, pénteken meg annyi programom volt, mint máskor egy  hónap alatt, de szombaton már nem volt mese. Kipróbáltam a guggolást, megy is majdnem teljesen, de csak majdnem. A végén fáj a térdem, olyan, mintha valami össze lenne benne akadva. Kiroppantani nem merem, de érzem, hogy nem oké. De úgy voltam vele, hogy 90 fokig ment, úgyhogy futás!

Két kilométer. Fura. El is határoztam, hogy ott futok majd, ahol annak idején, két éve elkezdtem. Olyan, mintha visszatapsoltak volna, kezdjem újra az egészet. Persze nem teljesen olyan. De most is negyed óra alatt megvan az edzés, nem távolodom el nagyon itthonról, majdnem mintha nem is lenne futás. De csak majdnem.

Elhatároztam, hogy ha már így alakult, akkor megpróbálom átformálni a futási szokásaimat. Nagyon beálltam a heti három futásra, pedig érzem, hogy heti négy jobb lenne. Ezért aztán mivel azt nem mondta a doki, hogy milyen gyakran futhatom azt a két km-t, úgy döntöttem, hogy minél többször elmegyek futni egy héten. Ez azt jelenti, hogy legalább négyszer, legfeljebb hatszor. Ennek szellemében tegnap is voltam (2,4 km, 15:46 alatt), ma is (kb. hasonlóan).

A térdem amúgy futás közben jól van. Nem futás közben viszont nem annyira :S Lehet, hogy tiszta hülye vagyok, hogy így futok…  És közben azt nézegetem, hol kéne tavasszal félmaratont futni…