Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 42 162 024 km-t sportoltatok
Amikor éppen futok

SPAR maraton 2012 - 3. maraton, első beszámoló

empirke | 2012-10-15 14:59:16 | 11 hozzászólás

Első maratoni beszámolóm, de már a harmadik maratonom! :o Mivaaan??? Naés?

Sokat filoztam már azon, hogy miért nem írtam eddig  valamelyik maratonomról. A maraton a hobbifutók életében a CÉL, nekem már volt kettő, és még nem írtam róla sem ide, sem a futóklubnak. Pedig az első egy évvel ezelőtt igazán szuper lett, időeredményben is, és az átélt érzelmekben is. Büszke vagyok rá, de nem örökítettem meg az élményeket magamnak sem.

A válasz megvan valahol, de csak érzem, nem tudom biztosan.  Azt hiszem azért, mert egy olyan futóklub tagja vagyok, ami nagy örömünkre sok tehetséges és sikeres ultrafutóval büszkélkedhet. De…

Bizony, bármennyire is nagy örömmel tölt el ez minket, a saját (nem ultrás) érdemeinket egy picit leértékeli. Akármennyire is hangoztatja mindenki az ellenkezőjét, akkor is így van ez. Ha azt olvasom, azt hallom gyakran, hogy edzésként futnak sokan 30-40 kilométereket, a versenyek 50 fölött kezdődnek, akkor nem szívesen említem meg ugyanazon a fórumon, hogy én bizony egy évet futok azért, hogy egyszer meglegyen az a  42.

Amikor ez elsőt futottam, akkor mindenki Sparthatlon lázban égett.  Én is. Szilvi akkor futotta a másodikat Athénból Spártába, nagyon szurkoltunk neki. Ő is szurkolt nekünk, de mégis úgy éreztem akkor, hogy minek írjak az én kis maratonomról, kit érdekel az, amikor ilyen nagy futások történtek a klubban.  Nem írtam róla.

Aztán nem írtam a másodikról sem, mert nem sikerült túl jól, és akkor is sokkal nagyobb események zajlottak körülöttünk futásügyben.

Már a munkahelyemen sem nagyon beszélek erről, mert nagy ultrafutó kollégám eredményei mellett ez a maraton eltörpül.

Hát, igen, ez azért nem egy Spartathlon :P

 

Most is csak azért írok, mert a sok első maratonista írását olvasva úgy, de úgy felvidultam, és leesett végre, hogy „hú, de baromi büszke vagyok rá, hogy én le tudok futni egy maratont! :)

Ez már bizony a harmadik maratonom volt. Egy éve ugyanitt, Budapesten az első volt az igazi, a katarzis.   A második elromlott menet közben valahogy, erről a harmadikról pedig mesélek most, mert van kedvem hozzá, és azért is, mert Macit akarom motiválni ;-)

 /sajnos nem találtam útvonalképet magamról, pedig szerettem volna színesebb beszámolót./

Éremmel a végén...

 

Edzettem, készültem,  futottam.

Rendhagyó felkészülésem miatt nem voltam biztos benne, hogy jó időd tudok futni (magamhoz mérten, vagyis  4 órán belül), ugyanis nem futottam hosszúkat. Egyáltalán. A leghosszabb futásom 22 km körüli volt, nyár óta nem futottam 21 km felettit.  Elég hülye dolog, mert a maratoni felkészülés sava borsa a hosszú, azt mondják akik beszélnek róla.

Na, lehet kritizálni, én bizony nem futottam hosszút. Az állóképességemben bíztam, és bíztam Oli tanácsaiban, aki szerint elég erős vagyok hozzá így is.

Szerettem a futásokat Edával és Zolival, és jó volt magányosan is, amikor kellett a pulzus/agy/kontroll. Szerencsés vagyok, mert a pulzuszónáim akár az érzésre futás kategória is lehetne. Imádom a felkészülést. A résztávozást addig utálom csak, amíg belefogok, de azt is szeretem. Szeretek edzeni. :) Na, szóval hosszú az nem volt, de volt heti 5-6 futás, kb. 60-70 kilik, sokszor több is. Erős leszek, tudtam, ez kétségtelen.

 

A verseny:

A Nike pocsékul sikerült Zolinak is, nekem is. Nagyon korán kellett kelni, hogy Nagykanizsáról felautózzunk Budapestre, alig aludtam, hulla voltam, nem ragozom. Ezért úgy döntöttünk, hogy  Pesten alszunk a maraton előtti szombaton. Így 2 órát alvással tölthettünk utazás helyett, nagy előny. A  rajtcsomagot felvettük szombaton, tésztapartiztunk is, és vettem a Spuriban egy jó kis övet, amibe befér pár gél. Ezek itt mind jó döntések voltak!

Csomó ember a szombati expo-n, nagy a forgatag, hatalmas rendezvény lesz, tátom a szám. Mi csak a kanizsai versenyeket szervezzük, (mondjuk eszméletlen profin ;-) ), ami nem ez a kategória. Nagy profizmus kell ide, elismerésem a BSI-nek!

 

Vasárnap reggel kicsi reggeli, sok folyadék, ami miatt állandóan wc-t keresek. Eda mindig mondja, hogy elcseszem azzal a futásaimat, hogy nem eszem rendesen előtte. Most ettem, próbáltam, de nem sokat. Szeretek üres pocival indulni. Sok kanizsaival pacsi, és persze Eda, aki az első maratonjának megy neki, nagyon izgultam érte, főleg azért, nehogy túlparázza a dolgot.

Zoli nyugodt, én sem aggódom halálra magam, menjünk már, induljunk már, essünk túl rajta. Legyen ünnep, erre készültünk, ezt tanultam Kis Gyula riportjából, így kell nekimenni.

 

Rajt.

Zolival indulunk együtt (miután végre megtaláltuk egymást) sárga színnel a kék zónából. A kék zóna az én zónám, Zolié a sárga, de mi együtt akartunk indulni.

Nagyon jól esik az eleje. Összehasonlíthatatlanul jobb, mint a Nike-n.  A pulzusom 135-140, 145 körül kellene maradnom. Hatalmas a tömeg, nem húz el a kezdeti eufória, tartom a pulzust, könnyű a mozgás. Mindig van mit nézni, épületet, embert, beszélgetünk néha Zolival, keresem szememmel Edát és az ismerősöket. Szóval majdnem flow. Zolit elküldöm 10 körül, mert nekem már határon van a pulzusom, neki ez nagyon laza. Elment, egyedül maradtam a tömeggel.

Nem sokáig, mert 13 kili körül megszólított egy lány, hogy nem zavarna-e engem, ha velem futna, jó neki a ritmusom. :o Persze, mondtam, egyáltalán nem zavar, de mondtam, hogy nem lesz ám ez ilyen jó végig, ha felmegy a pulzusom, akkor lassítok, hagyjon csak itt, menjen a saját tempójában. Maradt velem.

Beszélgettünk picit, Tiszaújvárosi, nem tudom itt van-e az EO-n, azt elfelejtettem megkérdezni :P 

Érdekes volt ez az együttfutás, azt hittem csak nyulazok neki, amíg a frissítőnél megkérdezte, „Itt iszunk?” A következőnél: „Eszünk is valamit?” :o Nagyon aranyos volt egyébként, és lelkes, de nem hiszem, hogy jó mintát választott, én is csak ugatom ezt a frissítés témát.

Vittem az új övtartómban 3 gélt. 12-nél ittam az elsőt, majd 10 kilinként egyet-egyet. Ezen kívül csak vizet ittam, meg a végén kólát. Hiba volt! Hú mekkora hülyeség, de erről később.

 

Na, vissza a futáshoz.

Felosztottam a távot fejben 5 kilométerekre. Mindegyik ötöst egy célért futottam. Valakiért, vagy valamiért aki/ami fontos az életemben. Nekem ez segít.

Editemet láttam szembefutni, éppen a barátságunkért futott 5 kili jött, odakiabáltam neki ezt a tényt, beleborsóztam, mert annyira komolyan gondoltam ám!!

Félmarcsinál 1:55-nél voltam. Ez OK! Nincs elfutva, minden szép.  És még jól ment. Bár a pulzusom már kúszott a tiltott irányba, 151-152-n mentem, de aránylag  jónak éreztem. Itt már szívesen figyeltem volna befelé, kapcsoltam zenét, kis futótársam jött szépen velem, de én már magamra akartam figyelni.

 

A fal – olyan nincs!

És akkor megismerkedtem a fallal. Ezen mindig csak mosolyogtam eddig, hogy a fal… na persze,… tök hülyeség, nekem ilyen nem volt eddig, és miért pont 30-nál, miért mindig ugyanott?

Aztán most én is belerohantam. Úgy 29-30-nál. Igen, éppen akkor kezdődött. A mellkasomban. Szorított, és nagyon zavaró volt. Próbáltam nagy levegőket venni, de nem segített. Nem tudtam mi ez. Nem vagyok egy nagy diagnoszta, már szívinfarktust vizionáltam magamnak, gondoltam nem jó a szívem vérellátása, vagy mittudomén, terveztem, hogy szólok valakinek, hogy kellene nekem egy orvos. Persze közben futottam, de lazábban. A frissítőkhöz emelt karral futottam be, (mint a célba :) ) miközben ittam sétáltam pár másodpercet, és próbáltam szélesen tartva nagy levegőket szívni. Nem kértem orvost (persze, azt nem gondoltam komolyan), de csak nem akart elmúlni. Azt vettem észre, ha lassan futok, akkor nem fáj annyira. Nem valószínű, hogy maraton közben az ember lábon kihord egy infarktust, ugye? Szóval lassabban mentem, és minden frissítőnél megálltam. Követőm ugyanígy tett, pedig bíztattam, hogy menjen, ha jól van, de nem akart. A fal akkor lesz igazi fal, ha komolyan vesszük, és elhisszük, hogy megállíthat. Nem hittem el, megmagyaráztam magamnak, hogy erős vagyok, ez egy ünnep, ezért dolgoztam, szuper lesz befutni. 4 órán belül kell befutni!

Kb. 37 körül múlt el ez a rossz érzés. Nem teljesen, de jobb lett mindenképpen, és újra erőteljesebben futhattam.  Bár itt meg már igencsak merevedtem, savasodtam, és a vádlim is rémisztgetett, hogy rögtön begörcsöl. A vége felé 2 frissítőnél vízen kívül kólát is kortyoltam, jajj, de jól esett! Korábban kellett volna vízen kívül mást is inni! Ezt elbénáztam. grrr :((

Lassan elkezdtem gyorsítani, a nyugati felüljárótól elég jól toltam újra, ahogy engedték az izmok, meg a mellkas.

Kísérőm leszakadt, innét már nem láttam őt, pedig szerettem volna gratulálni, ha már ilyen jól együtt maradtunk sok-sok kilin keresztül. Remélem nem haragszik rám, hogy elfutottam tőle, nem igazán tudtam másra figyelni ott már, csak magamra.

A cél közelsége nagyon felspanolt, futottam mint a „szélvész” (höhö), futottam el a sporttársak mellett, (mondjuk engem is hagytak ott páran), nagyon be akartam érni a célba.

3:58:42 percet szántam idén erre, szűk két perccel többet, mint tavaly. Nem esett annyira jól, mint egy éve, de asszem tényleg bizonyítást nyert, hogy nem kell feltétlenül hosszúkat futni, ha megvan a kili a lábakban, és megvan az állóképesség. De az is bebizonyosodott, hogy frissítéssel nem lehet játszani, nem árt rendesen utána olvasni, hogy mit kéne, mikor, mennyit. Egyszerűbb lett volna végigmenni, ha van üzemanyag.  :P

 

Megvan!

Befutok

Éremmel a nyakamban lerogytam a fa alá, amit előzőleg találkahelynek megbeszéltünk. Csodálkoztam, hogy nincs ott Zoli, rég be kellett érjen, gondoltam elment valamerre, megvárom. Ahogy leültem (ami önmagában is 10-20 másodpercig tartott), azonnal begörcsölt a vádlim. Ááááá, masszír, nyomom, eligazítom. Kis pozícióigazítás, begörcsölt a hajlítóm. Húúú, de fáááj. Azt is masszírozni, rázogatni. Cipő levet, görcs csípőhajlítóban. Na, nem sorolom, sorban begörcsölt a lábamban minden izom.  Nagy nehezen lekerült rólam a cipő. Már hiányoltam Zolit, hol a fenében van, körülnéztem, és rájöttem, hogy ez nem az a fa!! :O

Másik fához kell menni. Cipő fel. Nem, nem tudom felvenni. Ha megmozdulok görcsölök. Megittam a fél literes ízesített vizet, haraptam a banánból, kell valami, mert itt halok meg. De nem bírok enni :O Naaaagyon lassaaaan mozogva felálltam, és elmentem a másik, a jó fához. Zoli már aggódott miattam. Éppen indult, hogy megkeressen. Na ja, ennyit a tájékozódási képességemről. Ezért lennék szar terepfutó, hiába vágyom rá :P

 

Na figyu Maci, elmondom mit ba.tam el: Nem elég a 3 egyenként 20 mg szénhidrátot tartalmazó gél a teljes távra vízzel! Kell pótolni sót is, és magnézium sem árt, bár azt már korábban is ildomos töltögetni. Ha bírja az ember gyomra az izo italokat, akkor azt inni kell! Okos emberek mondták, nekik elhiszem.

 

Mást nem szúrtam el. :)

 

Nem könnyű megcsinálni a maratont egy hobbifutónak, ez kétségtelen, mégis újra és újra megyek, hogy feszegessem azokat a határokat picit. Nem akkora nagy határok ezek, lehet, de nekem ez is tud fájni, és mégis nagyon jó tud lenni.  Néha kell ez a kis plusz stressz, meg annyira jó ahogy szétárad bennem a végén, hogy képes voltam rá megint, erős voltam, ne temessetek!  Kell ez nekem, többnek érzem magam tőle. Asszem lesz még! :) Remélem!

 Kedvenceimmel :)

Edának nagy ölelés, szép első maraton lett, a csúnya részt majd elfelejted.

Zolimnak köszönöm, hogy elviseli a kvázi hiperaktivitásomat, bár már meg van fertőzve futással, így nem csoda ;-)

Zolival a végén

Nagy gratulálás a többi teljesítőnek is minden távon!!

Köszönöm azoknak, akik néha figyelgetik a munkámat, bíztatnak, bátorítanak, vagy jótanácsolnak.

 

Maci, vágj bele, nem fogod megbánni!  Mondjuk azért fuss hosszút is, úgy mindenképpen könnyebb lesz ;-)

 

2013-12 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (1 bejegyzés)
2012-04 hó (1 bejegyzés)