Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 42 162 024 km-t sportoltatok
Amikor éppen futok

Szekszárdi ámokfutás harmadszor

empirke | 2012-05-07 20:41:31 | 12 hozzászólás

Háromszoros visszaeső vagyok.

Egyszerűen nem bírok ellenállni neki. Van benne valami, ami miatt újra és újra megteszem. Sőt, már felbujtó is vagyok, tavaly Zolit vettem rá, idén már barátnőmet is, hogy ők is megtegyék.

Borvidék félmaraton! Mi így szeretünk! Csók

 

Négyen indultunk reggel, Edit, Zoli, én és a migrénem. Már szombaton is piszkosul fájt a fejem, ha egyszer jön a roham, kevés ötletem van ellene. Hőgyész után megálltunk egy helyen, hogy friss levegőt szívjunk, itt már hányingerem is volt, nem hatalmasodott el, de mondtam Zoliéknak, hogy asszem nem futok, meglátjuk a célban, majd eldöntöm ott.

 

Megérkeztünk. Csak egyszer megyünk Szekszárdra évente, amikor a félmaraton van, de minden ismerős. Ez jó érzés!

Elsétáltunk a rajtszámért, a csomagért, és minden nagyon jól szervezett. Flottul mennek a dolgok, kedves mindenki, és ez is jó érzés!

Az adrenalin, vagy valami hormon, vagy mittudomén, de a fejfájásom enyhülni kezdett, és úgy döntöttem futok.

A parkolóban pakolásztunk, fényképezkedtünk kicsit.

Előtte...

 

 

Ragyogott a nap, dög meleg volt, mit vegyek fel? Öltöztem, vetkőztem… Szemüveg? Sapka? Szívesen futottam volna a KaCsa polóban, de asszem sok lett volna, maradt a kis trikó.

Mit vegyek fel?

 

Edával Nike eclipse tesztcipőben futottunk. Én tudtam, hogy tutijó, nekem van egy, de már sajna szétfutottam. Most nagyon megörültem, hogy futhatok benne, mert úgyis kímélni akartam a bokámat, a pegám meg már kicsit kemény.

 

Na jó, akkor fussunk. :P

Háát, az már a legelső 2 kiliben látszott, hogy a tavalyi időmet nem futom meg (1:55). Nehezen ment a tempó, a pulzusom nem ment fel, és nem esett jól gyorsan szedni a lábam. Így úgy döntöttem, hogy finoman nyomom csak, ahol jól esik ott megyek, de nem eröltetem a dolgot. Kb. az első 2-3 km után már egyáltalán nem fájt a fejem, de valahogy mégsem bírtam pörögni.

 

Elég hamar realizáltam, hogy ez most egy másik útvonal lesz. Nem nézegettem az útvonal térképet előtte, a tavalyira számítottam. Tök fura volt ez így nekem. 8 kili után átfutottunk a célon, és arra gondoltam, hogy „de jó lenne itt 13 kili múlva”.

Sokan írták, hogy ez a vonalvezetés nekik jobban tetszett, mint az eddigiek. Háát, nekem nem. Én szerettem 2x menni a kilátóhoz, és szerettem elfutni a pince felé, és szerettem volna kevesebbet menni a 4 sávoson. De ez most nem panaszkodás, csak mondom, hogy nekem a tavalyi jobban bejött. Azt nem tudom, hogy ez nehezebb volt, vagy könnyebb. Nem tudom megítélni, de az tény, hogy sem tavaly, sem pedig előtte egy évvel nem sétáltam annyit, mint most. De persze ez nem biztos, hogy az útvonal változás miatt volt, simán lehet, hogy a pillanatnyi állapotom és formám miatt.

 

Most is volt pár futó, akivel egymást kerülgettük az úton. Én a síkon és lejtőn gyorsabb voltam, ők pedig emelkedőn. Ez kezd már nagyon fusztrálni. Nagyon pocsékságos érzés, hogy felfelé még gyalogolva is tök gyorsan elmennek mellettem. Próbáltam én. Ha futottam, akkor égett a combom, a vádlim. Gyengusz vagyok, na! Sírós  Ha gyalogoltam, akkor meg mindenki lehagyott. Más gyalogosok is. Gyorsabb gyaloglással próbáltam, olyan majdnem futós gyaloglással, de az sem ért semmit ebben a helyzetben. Konstatáltam újra, hogy a normális emelkedős edzésekre szükség lenne.

De az is lehet persze, hogy csak fejben vagyok gyenge. Ha körülöttem elkezdtek gyalogolni, akkor én is egyből gyalogoltam. Nagyon demoralizáló tud ám lenni, ha az amúgy is megállásra csábító gondolataim támogatást találnak ilyen látvánnyal. „Hopp, hát ők is megálltak, na végre! Akkor én is.” – így okoskodtam.

 

Futás közben azért nézelődtem is ám. A Hello Pisty-s alakulat feltűnő színfolt volt. Nevetés Én is a csapat tagja voltam, vagyis oda regisztráltam magam, de csak csendes tagként. A 3., asszem legdurvább emelkedő után találkoztam Faxau-val. Feltűnő volt, nagyon is. Rózsaszínű felállós haj, meg a szakáll, meg a felirat a polóján, a Hello Pistys. Leszólítottam, ez is egy alibi a pihenésre, gondoltam beszélgessünk pár szót, addig szusszanok. De ő mindenképpen futni akart, és utamra bocsátott egy „Hajrá”-val. Na jó, akkor nincs pihi, elfutottam. Pont sík és lejtő volt, ott megy nekem.

Aztán rákanyarodtunk a Kálvária felé az emelkedőre. Ajj, ha én ott futottam volna! Az dobogót ért volna! De nem futottam. Az előttem futó nő, akit egy ideje követtem, sétára váltott, és ez engem is azonnal megállásra késztetett. Jött Faxau, hívott, de nem mentem. Pedig kellett volna. De én nem hittem el akkor, hogy fel bírnék futni az emelkedőn úgy mint ő. Rosszall

 

Miért kellett volna felfutni? Mert a kilátó után azon a másfél kilin úgy beindultam, hogy visszaelőztem egy csomó embert, zúgtam mint a golyó. Berobbantam a célba. Jellemzően célfotóm nincs. (Pont takartak). Ha kb. 30 mp-el jobb vagyok, akkor dobogon állok korcsoportban Üvöltés De persze a mi lett volna kérdés nem izgat annyira, és a helyezés is mindegy az én szintemen, csak izgi lett volna felállni egyet oda.

1:59:07 alatt értem be. Tavalyi időmnél 4 perccel gyengébb lett ez most, és a tavalyelőttnél meg 3 perccel jobb. De ahhoz képest, hogy reggel még majdnem leállított a migrén nevű alkalmi élettársam, ez tök jó, és nagyon elégedett vagyok.

 

Zoli a célban várt, Eda is jött hamarosan. Mindenki nagyon elégedett volt a versennyel, az idejével, meg mindennel.

Eda és én a célban

Elmentünk zsíroskenyeret enni, ami nagyon sós volt, de azért finom.

Zsíroskenyér hegyek

Kóláztunk, fagyiztunk, nézelődtünk, majd búcsúzkodtunk a helytől.

Hazafelé visszajött a migrénem (a dög), és este már húha, de mindegy, legalább futni engedett, és ez a lényeg.

 

Jövőre is akarom! Nagyon akarom! Csak azért izgulok, hogy ne essen egybe ballagással, mert akkor ki kellene hagynom, azt meg én nem akarom.

Visszatérek!

Reszkess Szekszárd!

2013-12 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (1 bejegyzés)
2012-04 hó (1 bejegyzés)