Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 864 020 km-t sportoltatok
Ironman!!!

Délibáb futás, Hortobágy

Gyugyo | 2010-07-14 18:03:00 | 2 hozzászólás

Ironmanre való felkészülésem kellős közepén úgy gondoltam megnézem magamnak a pusztát, és rohanok egy félmaratont. Magamtól tuti nem mentem volna, de Bea annyit mesélt erről a versenyről, hogy megjött hozzá a kedvem. Így jó 3 héttel ez előtt elkezdtük, illetve Ő elkezdte szervezni a dolgot. Ottalvós bulit terveztünk, így talált is egy helyi kis falusi fogadót, amit a verseny után pihenés céljából ki is béreltünk.
De térjünk a versenyre. Így utólag azt mondom szuper kis felkészülési verseny kerekedett ki ebből. 34 fok árnyékba, amit nem értem hogy mértek, mert árnyék nem igen volt az Alföld közepén :).
Emellé vegyünk jó 2000 futót, aki 4000 lábbal veri a port. Szóval a szilikózis és a napszúrás kellemes vegyületét tapasztalhattuk meg 180-as pulzus környékén.
Kicsit fáradt voltam, mert ez a verseny már a harmadik kemény hét végén ért. Viszont rosszul sem éreztem magam, így arra próbáltam törekedni, hogy minél egyenletesebb behalást érjek el. A “halál” ugyanis elkerülhetetlen volt egy ilyen napon. A három körös verseny harmadik körében, már én is délibábot láttam, ha volt, ha nem :)
Azért szépen végigküzdöttem, néhány súlyosabb holtpont kíséretében. Így végül 1:20:39-es őszidővel szakítottam át a célszalagot harmadikként! Mondanom sem kell, hogy utána szépen rábuktam az ingyen sörre. Nagyon elfáradtam, úgyhogy nagyon hálás voltam Beának a jó ötletéért, hogy nem rossz verseny után ott aludni. Szerintem 20 kilit sem bírtam volna vezetni. Teljes kimerültség!
Szóval egy jó kis hétvégét töltöttem el így 5 héttel az ironman előtt.
A felkészülésem egyébként jól áll, de sajnos már hetek óta fáj a jobb Achillesem. A verseny után annyira megfájdult, hogy csak sántikálni tudtam. Így beiktattam 5 nap futásmentes napot, remélem helyrejön.

2013-10 hó (1 bejegyzés)
2013-02 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (1 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (1 bejegyzés)
2010-06 hó (1 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (1 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2008-11 hó (1 bejegyzés)
2008-10 hó (3 bejegyzés)
2008-08 hó (5 bejegyzés)
2008-07 hó (3 bejegyzés)
2008-06 hó (1 bejegyzés)