Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 39 438 400 km-t sportoltatok
penapló
Úszólecke 9.
pen | 2007-06-29 11:06:14 | 3 hozzászólás

A vizsgaidőszak végeztével lelkesen, vidáman érkeztem ma a medencéhez. Még kedves ismerőssel is találkoztam az öltözőben :o) De aztán a szép kezdés csúfos véget ért..

Edző már a bemelegítő 200-nál csóválta a fejét, hogy nincs rendben a mozgás. Én kicsit később kezdtem csak érezni, hogy semmit nem tudok szabályozni úgy, ahogy megszoktam. Mintha az agyamból kivezető mozgatóidegpályákon sávlezárás lett volna. De teljes szélességben.

Hiába koncentráltam, hogy jól megnyúljak előre, vagy szépen kiemelkedjek, stb., a mozgás teljesen ugyanolyan (hibás) maradt. Próbáltam gyorsat, bóját, ellenállást, majd mellet is, de semmi nem akart működni. így a végén Edző megkérdezte, mihez lenne egyáltalán kedvem. Egyből rávágtam, hogy momentán kávézni :o) Egy pár hossz hátúszást még nyüstöltünk, majd megegyeztünk, hogy ez ma nem megy, és kimásztam a partra pihegni.

Azért hogy valami jó is legyen a mai edzésben: sepi megint rekordidőt nyomott lábtempóval - éljen! :o)

Kifelé sétálva a szigetről arra jutottam, talán az egész hét szellemi-fizikai fáradtsága jött most ki rajtam. Kicsit félve várom, hogy fog esni a tervezett esti futás a szigeten. Asszem addig megpróbálok aludni egyet.

MASZ-ra várva
pen | 2007-06-27 15:42:42 | 9 hozzászólás

Vége az elméleti képzésnek, vizsgák letéve. Ennek örülök nagyon. Csak már úgy csinálnám a gyakorlati részt is. De az atlétika szövetség egyáltalán nem mozgolódik az ügyben. Mit is lehetne ilyenkor tenni?
Úszóedzés tervvel, edző nélkül
pen | 2007-06-23 22:27:17 | 1 hozzászólás

Ma két kilit úsztam. Benne 1200m gyors. Hipp-hipp :o)

Maga helyett edzéstervet küldött nekünk Edző. Mit ne mondjak, inkább ő jött volna :o) Vele ugyanis néha lehet alkudni, ha az ember felölti a Shrek-ből ismert könyörgő cicus pillantást és jól hallhatóan fújtat. De most csak terv volt és a végrehajtás.

szemüveg, bója, tenyérZárás előtt 2 órával értünk ki Vácra az usziba. Új szemüveg felvesz - végre, ez rám cuppant! Egy csepp vizet se engedett be egész úszás alatt :o)) A Westend Speedo boltban egy igen hozzáértő, valószínűleg úszó múlttal rendelkező eladó segített kiválasztani a szemüveget, nagy köszönet neki!

200m bemelegítés, tetszőlegesen - No ha választhatok, akkor persze mellúszok.

400m gyors - Ez volt a legnehezebb az egész edzés alatt. Felét 3as, felét 4es levegővel mentem, hosszonként álltam meg lihegni. A végén már nem csak a szívem akart kiugrani a helyéből, de a combom is erősen elfáradt, úgy, ahogy futás közben a résztávozásnál szokott. Mintha elsavasodott volna. Létezik ez? Asszem lábbal még mindig túl erősen tempózom.

200m mell - Végre! Van levegő, lehet úszni! Próbáltam a tanultaknak megfelelően vízszintes tenyérrel előretolni, jól kiemelkedni a levegővételhez és utána homlokkal belecsapni a fejet a vízbe. Többnyire sikerült. A lábfej pipára már csak időnként tudtam koncentrálni.

400m gyors, bója, 5ös levegő - Féltem tőle, de egész könnyen ment. Semmi légszomj, alig valami billegés. Sikerült figyelni arra, hogy karral előre megnyúljak. Próbáltam jól kifordítani a fejem a levegővételhez, anélkül, hogy testtel túlságosan utána fordulnék. Balra egész jó volt, jobbra viszont gyakran levegő-víz keveréket sikerült beszívnom.
 
200m hát - No ez megint mókás volt, még mindig nem tudok oldalra kinézni, így párszor keresztbe úsztam a sávot kötéltől kötélig. Meg néha felökleltem sepit. Elég lassan úsztam, mert már erősen éreztem a fáradtságot, és tudtam, mi van még hátra..

400m gyors, ellenállással, 3as levegővel - Jobban sikerült, mint gondoltam. Mintha már túl fáradt lettem volna a fuldokláshoz, valahogy egész megnyugodott a légzésem. Jó ritmusban sikerült kifújni, a 2. tempó végefelé elkezdve, és utána jó nagyokat tudtam belélegezni. Igaz, kicsit kifordultam hozzá. Na de akkor is. Új ellenállás jól vizsgázott.

200m levezetés - Persze megint mell. Komótosan. A végén már parancsoltak volna ki a medencéből, de aztán megengedték, hogy az utolsó két hosszt még leússzam. Igaz, még volt 20 perc az uszi nyitvatartásból. Legközelebb ezt is beleszámoljuk az időtervünkbe.

Úszólecke 8.
pen | 2007-06-15 13:37:48 | 2 hozzászólás

A nap jól indult, mert az öltözőben belebotlottam Krisz-be és csevegtünk kicsit, amíg a fiúk odakint várakoztak :o)

Ma a szokásos úszós feladatok (mell, hát, gyors 3as-4es-5ös levegővel, deszkával és anélkül, majd gyors kartempó, bójával a láb közt) mellé tüdőerősítőt is kaptam: le kellett ülni a medence aljára, de nem csak egy pillanatra ám, hanem ücsörögni is kellett odalenn egy kicsit. Majd jött a ráadás: elfeküdni a medence alján. Ennek kivitelezéséhez már kénytelen az ember lánya szinte az összes levegőt kiengedni a tüdejéből, és ettől tisztára olyan megfulladós érzete lesz a dolognak. "Szeretni kell a vizet!"  Persze, értem én, csak eddigi életem során valahogy a levegőt kicsit jobban megszoktam..  

Jövő hétre pedig emailben kapunk edzéstervet - durvulás van:

200m tetszőleges bemelegítés
400m gyors
200m mell
400m gyors bólyás 5ös levegő
200m hát
400m gyors ellenállással 3as levegő
200m lelazítás

 

 

Tereptriatlon
pen | 2007-06-14 19:55:37 | 5 hozzászólás

Egyre biztosabbnak tűnik, így most már bejegyzem a naptáramba: június 30-án rendezőként ott leszek az X2S által szervezett Visegrádi Tereptriatlon versenyen. A helyszínre bicajjal érkezünk, és hogy valami multisportos íze is legyen a napnak, a Gépház erősebbik fele valószínűleg rajthoz áll majd a 8 km-es terepfutásban. Mit is lehet ehhez hozzátenni? Hajrá mi!! :o))

Úszólecke 7.
pen | 2007-06-09 22:21:57 | Nincs hozzászólás!
Ma jó nagy tömegben, 33 fokban úszkáltunk. Edző szerintem örült, hogy végre nem rohanunk sehova, mert kb. másfél órán át foglalkozott velünk. Velem végigpróbálta az összes általam ismert úszáskunsztot: volt deszkás-egy-kezes gyors, bójás-ellenállásos gyors kartempó, sima gyors, deszkás hát lábtempó, sima hát, deszkás mell lábtempó, bójás mell kartempó és sima mell.

Hátúszásnál még mindig ide-oda úszkálok a sávban, ezért most az oldalra nézegetést kellett próbálgatnom, hogy lássam, mennyire vagyok a kötéltől. Kupak ma nem jött velem :o)

Gyorsban már "kezd kialakulni a helyes mozgás", csak még elég sok dologra kell egyszerre figyelnem ahhoz, hogy 1-2 elsikkadjon, amit persze Edző rögtön szóvá is tesz: kart ne húzzam túl hátra a tempó végén; vízbe szúrásnál nyújtsam ki a kart teljesen, sőt még nyúljak előre vállból is; a levegőt rögtön kezdjem el kifújni, és ilyenek. 50 méterek már simán mennek végig, 3as és 4es levegővel is, de a végére azért minden kockás..

Ma kicsit nekiestünk a mellúszásomnak is, ezt nagyon élveztem. A szép, begyakorolt harmonikus kar-láb körözős stílusból meg kellett próbálnom átállni a "harapjuk a vizet" stílusba. Azaz víz alatt erőteljes levegő kifújás, kartempónál magasra kiemelkedünk, majd gyorsan beszúrjuk a kezet a vízbe, és a fejet homlokkal előre becsapjuk a medencébe, majd teljesen kinyúlva, lábtempótól hajtva siklunk. És kezdődik az egész előről. Ettől a mozgástól az egész úszásnak olyan delfinezős, föl-le hullámzása lett. És fröcskölt rólam mindenfelé a víz, mint a nagyokról. Királyság :o) A lábtempónál még a lábfej tartásomra (felhúzásnál spicc, rúgásnál kifelé pipa), meg az erőteljes rúgásra kell odafigyelnem. Érdekesség: ez az új, küzdős stílus gyorsabb volt mint a jól megszokott, már az első próbálgatásoknál is.

Pillangó: na ez ma még nem volt, de a repertoár bővülését figyelve kezdek aggódni :o)
U23 EB
pen | 2007-06-08 09:27:14 | 4 hozzászólás


Mai jó kedvre derítő email:

"Foglalását véglegesítettük: Elővételi bérlet - Nyugati szektor - 4 napos
Üdvözlettel,
6. EAA U23 Atlétikai EB Szervező Bizottsága"

Ott leszek, végignézem, szurkolok, beszámolok :o))

Gyakorlatozás
pen | 2007-06-07 02:25:18 | 6 hozzászólás
Ma egyedül gyakoroltam a harminchármasban. 400 mell után csináltam mindenféle kunsztokat: 2 hossz egy-kezes-gyorsot, két hossz 3 levegős gyorsot, és két hossz krallt. Majd felszerszámoztam magam és jött 6 hossz ellenállásos gyors. Eredmény: ma sem találtam rá a kényelmes levegővételre és a pici szemüvegbe is befolyt a víz. Viszont merészeltem gyorsat úszni egyedül, és ez jó.

Elmélkedés: Edző szerint az agyamat kell átprogramozni, hogy ne féljek kifújni a levegőt a víz alatt, így képes lennék szép mély levegőket venni a víz felett, és ezzel vége is lenne a légszomjnak. Szerintem pedig az segítene, ha a hipergyors lábtempómat kicsit lecsillapítanám, hogy a combizmom ne zabálja úgy az oxigént. A többi gyorsúszó, akiket elfigyelgetek, olyan szép komótosan csapkod a lábával, én meg teperek mint egy varrógép.

Öntudatos tanítványként prezentáltam is fenti elméletemet Edzőnek, de nem találtam megértésre. Ezért most elkesergem itt nektek és várom a sok támogató véleményt :o)
K&H maratonváltó - EdzésonLányok
pen | 2007-06-03 20:33:23 | 1 hozzászólás

Ha legközelebb én választok táborhelyet, szóljatok rám, hogy irány az árnyék! Mikor megérkeztünk a térre sepivel, még borongós, felhős idő volt, és jó ötletnek tűnt a szobor melletti letepepedés. így üzenem mindenkinek, aki ma a csapatainkból megsült, napszúrást netán hőgutát kapott, hogy utólag is bocs :o)

Az EdzésonLányok az előre megbeszélt Kriszti-Skam-lajhára-evita-pen-Hauanita sorrendben vágtak neki a maratonnak. Örömfutás ide - örömfutás oda, én azért verseny előtt saccolgattam ám, hogy milyen időt érhetünk majd el. 4 órán éppen belülre tettem magunkat, így nagyon kellemes meglepetés volt, hogy összidők 3:51-re sikerült. Mindenki kitett magáért, hatalmas gratula csapattagjainknak! Váltóbotunk kicsit üresnek tűnt - ígérem, legközelebb lenyúljuk Malacot a fiúktól! :o) 

A tegnap gyors futás után hónapok óta először megint jelzett az achillesem, így ma próbáltam rendesen bemelegíteni és "jólesős" tempóban kezdeni, azzal, hogy ha marad bennem szusz a végére, majd hajrázok. Nem nagyon maradt..

Tök jó kis szociális élmény volt megint ez a váltó. A szurkolás, a zene, a piknik hangulat a téren idén kiegészült a sok EdzésOnline póló szívmelengető látványával. Beszélgettem régi és új ismerősökkel, bemutattam Malacot kisebb és nagyobb hódolóinak, és az utolsó szeletig elfogyott a piskótatekercs is - az elismerő szavakat ezügyben majd tolmácsolom anyunak.

Jó kis hétvége volt :o) No, megyek jegelni..

Úszólecke 6. és Tésztaparti
pen | 2007-06-01 22:23:21 | Nincs hozzászólás!
Ma bemelegítés után következett: egy-kezes-gyors, majd krallozás (gyors és hát) majd gyorsúszás kartempó bójával majd gyorsúszás tenyérellenállással. Az ellenállás nagyon bejön, sokkal gyorsabban haladok és stabilabbnak érzem magam levegővételnél is. Valamint: edzőtől kaptam egy pici úszószemüveget, amibe talán nem fog állandóan belefolyni a víz, ez nagy királyság lenne! Hamarosan tesztelem.

Tésztapartiztunk Skam kollégánál. Találkoztam sok régi kedves ismerőssel, és megismerkedtem kocsonya bácsival. Tészta (olaj nélkül), szósz és tiramisu is finom volt. Malacka jól érezte magát bár visszafogottan táplálkozott :o)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2010-12 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-05 hó (4 bejegyzés)
2010-04 hó (3 bejegyzés)
2009-11 hó (1 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-07 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-12 hó (1 bejegyzés)
2008-11 hó (3 bejegyzés)
2008-10 hó (2 bejegyzés)
2008-08 hó (1 bejegyzés)
2008-07 hó (3 bejegyzés)
2008-06 hó (2 bejegyzés)
2008-05 hó (1 bejegyzés)
2008-04 hó (1 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (3 bejegyzés)
2008-01 hó (6 bejegyzés)
2007-12 hó (3 bejegyzés)
2007-11 hó (3 bejegyzés)
2007-10 hó (5 bejegyzés)
2007-09 hó (2 bejegyzés)
2007-08 hó (1 bejegyzés)
2007-07 hó (3 bejegyzés)
2007-06 hó (10 bejegyzés)
2007-05 hó (8 bejegyzés)
2007-04 hó (2 bejegyzés)
2007-03 hó (8 bejegyzés)
2007-02 hó (4 bejegyzés)
2007-01 hó (7 bejegyzés)
2006-12 hó (6 bejegyzés)
2006-11 hó (8 bejegyzés)
2006-10 hó (5 bejegyzés)
2006-09 hó (6 bejegyzés)
2006-08 hó (11 bejegyzés)
2006-07 hó (5 bejegyzés)
2006-05 hó (5 bejegyzés)